Legfrissebb híreink:

 

2012. május 16.

TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉS ELŐTT A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

Szombaton, május 19-én 10 órától a Magyar Sport Házában tartja tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Diáksport Szövetség.
A területi szervezetek küldöttei megválasztják az új elnököt, mivel Deák György, aki húsz éven át vezette az MDSz-t nem jelöltette már magát a következő négy esztendőre.
Várhatóan az elnökség is jelentősen átalakul, mivel az alapszabályban is jelentős változások várhatók.
Cél a diáksport hatékony megújítása, programokhoz kötött támogatása és új források bevonása a rendszerbe.

Bővebb beszámolót, híreket a küldöttgyűlés utáni napokban adunk ki.

MDSz Országos Központ

 


//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 


ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

MEGHÍVÁSOK AZ V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐRE

Az MDSZ Országos Központhoz beérkezett megyei/budapesti döntők jegyzőkönyveinek feldolgozását követően elkészült a Budapesten, 2012. június 02-03-án megrendezésre kerülő országos döntő meghívási listája.

A "Közvetlen nevezéses" számokra május 18-án 12.00 óráig lehet nevezni a versenykiírásban meghatározottak szerint.

 

Atlétika Diákolimpia V-VI. kcs. Országos döntő - Meghívások (excel)

Az excel táblázat tartalma:
1. munkafüzet: Fedlap
2. munkafüzet: Leány meghívások - Megyei sorrend szerint
3. munkafüzet: Leány meghívások - Erősorrend szerint
4. munkafüzet: Fiú meghívások - Megyei sorrend szerint
5. munkafüzet: Fiú meghívások - Erősorrend szerint
6. munkafüzet: A megyei/budapesti bajnokságokok létszáma

 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

VODAFONE-SULI PÓLÓ 2011/2012 II. SZÁMÚ VERSENYTÁJÉKOZTATÓ

Hamarosan elérkezik a Vodafone-Suli Póló 2012. évi Országos Döntői! Az időpontok és a helyszínek az alábbiak lesznek:

Az első nap 2012. június 05-én, kedden Szentesen lesz a Fiú 2/3, illetve a Leány 6/7 osztályosoknak!
Mivel az idei Suli Póló a 20., szerettük volna olyan helységbe is elvinni az Országos Döntő egyik napját, amely a
legtöbbször nyert az elmúlt húsz évben a Suli Póló Országos Döntőiben. Ezért esett a választásunk Szentes városára.

A második napon, 2012. június 06-án, szerdán visszatérünk a tavaly debütáló nagyon sikeres rendezést bonyolító Kiskunfélegyházára.
Itt a Fiú 6/7, illetve a Leány 4/5 osztályosoknak
kerül megrendezésre Országos Döntő.

A 2012. június 07-i, csütörtöki záró nap Százhalombattán kerül megrendezésre.
Itt is került már megrendezésre Országos Döntő (2010-ben).
Az akkori tapasztalatok ebben a helységben is pozitívak voltak. Itt a Fiú 4/5, illetve a Leány 2/3 osztályosok vesznek részt.

Nagyjából idén is körülbelül hasonló számú helységben kerültek, és még kerülnek megrendezésre helyi versenyek.
Idén először kapcsolódtak be a Suli Póló versenysorozatba a második osztályosok, ezzel segítve elő a kisebbek bevonását a vízilabda sportba.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉSEK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE:
A Helyi versenyek Megbízási Szerződéseinek beküldési határideje 2012. június 10!
Az Országos Döntő Megbízási Szerződéseinek beküldési határideje 2012. június 15!
A határidő lejárta után beküldött Megbízási Szerződéseket nem tudjuk elfogadni!

BESOROLÁSOKKAL KAPCSOLATOS FONTOS KÖZLEMÉNY:
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Suli Póló versenysorozatban már az 1993-as kezdet óta osztályonkénti,
és nem születési év szerinti besorolás van!
A tavalyi évig 3/4, 5/6, 7/8; az idei évtől 2/3, 4/5, 6/7 osztályosoknak van kiírva a verseny
.
Kérünk mindenkit ennek tudomásulvételére!

Budapest, 2012. május 15.
Üdvözlettel:
Ifj. Babarczi Roland
E-mail: ifj.broli@mvlsz.hu
Telefon: +36 70 430-70-12

 

 

2012. május 14.

V-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Kisvárda, 2012. 05. 11-13.

1. BUDAPEST - Szent-Györgyi Albert 12 Évfolyamos Iskola, Budapest
Testnevelő / felkészítő: Ömböly Attila / Dörnyey Balázs

2. Hajdú-Bihar - Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola, Debrecen
Testnevelő / felkészítő: Kiss Barna András

3. Győr-M-S - Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr
Testnevelő / felkészítő:Liszkai Dezső

4. Szabolcs-Sz-B I - Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza
Testnevelő / felkészítő: Pók István

5. Nógrád - Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján
Testnevelő / felkészítő: Oláh Sándor

6. Vas II - Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény, Szentgotthárd
Testnevelő / felkészítő: Pável Tamás

7. Békés - Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba
Testnevelő / felkészítő: Bárdos Tibor

8. Veszprém - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém
Testnevelő / felkészítő: Engel-Angyal Zsolt


9. Vas I - Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
Testnevelő / felkészítő: Boros András
10. Fejér - Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár
Testnevelő / felkészítő: Sió Attila
11. Borsod-A-Z - Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc
Testnevelő / felkészítő: Magyari Viktor
12. Tolna - Sztárai Mihály Gimnázium, Tolna
Testnevelő / felkészítő: Pálinkás Gábor
13. Csongrád - Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Szeged
Testnevelő / felkészítő: Molnár Zoltán
14. Zala - Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Keszthely
Testnevelő / felkészítő: Gömbös Antalné / Csala Tamás
15. Bács-Kiskun - Constantinum Intézmény, Kiskunfélegyháza
Testnevelő / felkészítő: Kurucz István
16. Szabolcs-Sz-B II - Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Testnevelő / felkészítő: Juhász Béla
17. Jász-Nk-Sz - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Jászberény
Testnevelő / felkészítő: Csókási Zsolt
18. Somogy I - Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium, Kaposvár
Testnevelő / felkészítő: Kulcsár József / Deák Zsuzsanna
19. Pest - Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd
Testnevelő / felkészítő: Sátai Róbert
20. Somogy II - Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola, Fonyód
Testnevelő / felkészítő: Erdei Barnabás

KÜLÖNDÍJASOK
All star

Deczki Vanda Debrecen
Vőfély Noémi Budapest
Tóth Bianka Nyíregyháza
Gáspár Krisztina Szentgotthárd
Pallag Ágnes Békéscsaba
Németh Zsófia Salgótarján
Rózsa Cecília Budapest
Fenyvesi Evelin Budapest
Trampler Tímea Székesfehérvár
Németh Loretta Győr

Gólkirálynő: Pallag Ágnes, Békéscsaba 15 gól
Legjobb játékos: Vőfély Noémi, Budapest
Legjobb kapus: Deczki Vanda, Debrecen

 

////////////////////////////////////////////////////////
V. KORCSOPORTOS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Zalaegerszeg, 2012. 05. 11-13.

1. Vas II - Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely
Testnevelő / felkészítő: Simonné Tamássy Judit / Catalin Azoitei


2. Szabolcs-Sz-B I - Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Nyíregyháza
Testnevelő / felkészítő: Révész Csaba / Neumann Gábor


3. Zala - Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközép- és Szakiskola, Zalaegerszeg
Testnevelő: Nagy Attila


4. Hajdú-Bihar I - Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola, Debrecen
Testnevelő: Kozma Attila
5. Fejér - Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, Székesfehérvár
Testnevelő: Demeter Zoltán
6. BUDAPEST I - Kovács Pál Gimnázium, Budapest XV.
Testnevelő: Kovács Lajos
7. Vas I - Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
Testnevelő: Németh Attila
8. Csongrád I - Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola, Hódmezővásárhely
Testnevelő / felkészítő: Csonka Tibor / Kandó Róbert

Különdíjasok:
Legjobb kapus
: Hrabina Alex - Nyíregyháza, Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
Legtechnikásabb játékos: Németh Márió, Szombathely, Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium
Gólkirály: Dombi Dániel - Székesfehérvár, Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola - 6 gól
Legjobb hazai játékos: Varga Márk - Zalaegerszeg, Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközép- és Szakiskola
Győztes csapat edzője: Catalin Azoitei

 

 

2012. május 09.

DIÁKATLÉTIKAI VERSENYEN VOLTAM

Ezekben a napokban zajlanak azok a megyei-budapesti V.-VI. korcsoportos atlétikai pályabajnoki versenyek, amelyek alapján kialakul a június 2-3-án megrendezésre kerülő országos döntő mezőnye.
Budapesten a Budapesti Diáksport Szövetség és a Pest Megyei Diáksport Szövetség közösen rendezte versenyét, mely rendezési gyakorlat évek óta beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nőtt az indulók száma, ezáltal javult a verseny hangulata, és jó néhány számban színvonalasabb versenyek alakultak ki, mintha a két szövetség külön rendezte volna bajnoki döntőjét.
Természetesen nem utolsó szempont a rendezés anyagi költségei, melyek így megoszlottak.
A kétnapos verseny az NSK Atlétikai Stadionban /volt UTE Atlétikai stadion/ került megrendezésre. A "stadion" elnevezés kizárólag a régi hagyománynak köszönhető. Ez a létesítmény évekkel ezelőtt "Népstadion" és Debrecen mellett az ország legjobb atlétikai létesítményének számított. Óriási előnye volt, hogy az atlétika minden versenyszámát egy hangosítással, egy orvosi ügyelettel stb. magas szinten meg lehetett rendezni.

A létesítmény állapota az évek során egyre romlott. Kopott a rekortán borítása, megromlott az ugróhelyek állapota, a dobóhelyek biztonsági hálói tönkrementek, vagy hiányoznak, a hangosítás csak külön, külső vállalkozással oldható meg. A kiegészítő helyeket, kiszolgáló helyiségeket nem is említem.
Az UTE anyagi helyzete nem tette lehetővé a felújítást. Néhány éve központi kezelésbe került a létesítmény, de a fenti állapotok nem javultak, hanem tovább romlottak annak ellenére, hogy a fővárosban rendezett versenyek zöme itt került megrendezésre.
A diákolimpiai atlétikai versenyeket nemcsak a megfizethető bérleti díj miatt rendezi az MDSZ és a Budapesti Diáksport Szövetség, hanem a versenyek megrendezhetősége is itt lehetséges a megfelelő számú hely miatt.
Az évek során a bérleti díjak emelkedtek, a versenyhelyek színvonala romlott.

A május 2.-3-án megrendezett versenyen furcsa látvány fogadta a versenyre érkezőket. Nagyra nőtt fű, kiszáradt homok az ugróhelyeken, védőháló nélküli dobóhelyek stb. És mindezekért fizetni kellett /az összegről nincs tudomásom/. A megjelent edzők és testnevelő tanárok értetlenül, megdöbbenve szembesültek a látottakkal. Sokan feltették a kérdést: itt kerül megrendezésre a diákatlétika legmagasabb szintű bajnoksága? Az a diákolimpiai döntő, mely egyben a MASZ egyik legfontosabb válogató versenye a korosztályos világeseményekre?
Többen azt is felvetették, ha azonos a gazdája ennek a létesítménynek és a Puskás Ferenc Stadionnak, nem lehetne-e a diákversenyeket ott rendezni. Felbecsülhetetlen lenne a sportág számára a hírverés.

Közben olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a Stadion az UTE Labdarúgó Akadémia központja lesz. Örömmel hallottam viszont ennek az ellenkezőjét. Egy avatási ünnepségen Őze úr az UTE vezetője egyértelműen cáfolta ezt a hírt.

Ez - gondolom - az atlétika minden barátjának örömhír, hiszen a magyar atlétika egyik kiemelkedő szakosztályának létét jelenti.

Befejezésül szeretném elmondani, hogy a fentieket, mint atlétikai versenybíró tapasztaltam. A saját véleményemet mondtam el, semmiféle hivatalos értesülések nem támasztják alá.
Kizárólag figyelemfelkeltésnek szántam, ha eljutnak a fentiek az illetékesekhez.


Kovács Sándor

ny. testnevelő, atlétikai versenybíró

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

 

Tisztelt Testnevelő, Edző Kollégák!

A Magyar Diáksport Szövetség Budapesten rendezi meg 2012. június 02-03-án az Atlétika Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjét.
A döntőn az alábbi versenyszámokra a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központjához kell nevezni, hiszen a megyék/Budapest részére nem kötelező a versenyszámok megrendezése.
Kérjük, nagy figyelemmel olvassák el, és ezek alapján a nevezési feltételeket tartsák be, mert a nevezési határidőt követően semmiféle indokkal nevezéseket nem fogadunk el.

Tisztelettel:
Magyariné Oroszi Zsuzsanna
Magyar Diáksport Szövetség Atlétika Munkabizottság vezető

"Közvetlen nevezéses" versenyszámok és meghívási szintek az Atlétika Diákolimpia országos döntőre:

  • Az országos döntőn az V-VI. korcsoportos versenyzők együtt versenyeznek az alábbi versenyszámokban a VI. korcsoport (18-19 éves) szabályai szerint.

FIÚ

Versenyszám

LEÁNY

280

Rúdugrás

220

11,00

Hármasugrás

10,00

62,0 (91,4cm)

400m gátfutás *

70,0 (76,2cm)

36,0 (6kg)

Kalapácsvetés

28,0 (4kg)

szint nélkül

3000m akadályfutás

-

* 300 méteres gátfutás esetén a fiúk 48,0 mp-es, a leányok 52,0 mp-es eredménnyel nevezhetnek.

  • A versenyszámokra az iskolán keresztül, elektronikusan kell nevezni az "Általános szabályok" 9. pontja szerint.
  • A versenyszámokat a megyei/budapesti döntőn nem kötelező megrendezni.
  • Amennyiben nem rendeztek megyei/budapesti versenyt, úgy a kinyomtatott, és az MDSZ OK-hoz faxon, vagy szkennelve, e-mailen eljuttatott elektronikus nevezési lapon fel kell tüntetni a meghívás alapjául szolgáló eredmény teljesítésének helyét, idejét, az elért eredményt, melyet a 2011/2012. tanév időpontjában kell teljesíteni.
  • Nevezési határidő, és a kinyomtatott elektronikus nevezési lap faxon, vagy szkennelve, e-mailen történő beérkezése az MDSZ OK-hoz: 2012. május 18. (péntek) 12.00 óráig. Az elektronikus nevezést a beküldött elektronikus nevezési lap alapján az MDSZ OK kezeli. A nevezések ellenőrzése az "Országos versenyre jutottak" menüpontnál lehetséges. A határidő után beérkezett elektronikus nevezési lapokból meghívást nem eszközlünk.
  • A versenyszámokban való részvétel nem változtatja meg a kiírásban szereplő indulási korlátozásokat.

 

 

 



2012. május 04.

GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ IDŐPONT MÓDOSÍTÁS

A Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség a Diákolimpia Országos Döntőjét 2012. május 25-én, pénteken, Hódmezővásárhelyen rendezi meg.
A tervezetünk szerint a verseny két napon bonyolítottuk volna le, de a magas költségek miatt csak egy nap alatt rendezzük meg.
A szombati napon a "profi korcsolyákkal" versenyzők számára terveztük a futamokat, de ők szövetségünk keretében versenyeznek.

Megértésüket köszönjük
Lugosi László
MOGSZ Elnöke

 

 


2012. május 02.

ÉLŐ közvetítés a Fórumról!

A Magyar Sport Háza Konferenciatermében 2012. május 3-án 10.00 órától meghirdetett az "Egyetemi, Főiskolai és Diáksport Szakmai FÓRUM" az interneten élő adásban követhető lesz a

www.lifesite.hu/hu/esemeny/95

hivatkozásra kattintva.

Akik nemtudnak személyesen jelen lenni, illetve nem tudják a közvetítést nézni 11.00 órától írásban tehetnek fel kérdéseket a skype-on keresztül.

Azélő közvetítést figyelők pedig 12.40 órától skype-n keresztül reagálhatnak a hallottakra, feltehetik kérdéseiket, mondhatják el hozzászólásukat.

A hozzászólásokra maximálisan 2 perc áll rendelkezésre, ezért kérjük megértésüket és a rendelkezésre álló idő betartását.

Skype név: diaksportos

Magyar Edzők Társasága Titkárság

 


2012. április 27.

KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐK

Miskolcról és Nyíregyházáról érkezett képi beszámoló a Kosárlabda Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőkről.


Miskolcon, a Városi Szabadidőközpont Generali Arénájában 2012.04.25-én megrendezett LEÁNY ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Testnevelő, felkészítő: Tóth János

2. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Testnevelő, felkészítő: Sárréti Gézáné

3. Szeged, Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Testnevelő, felkészítő: Reisz Ferencné, Lovász Csaba

 

 

 

 

* * * * *

 

Nyíregyházán, a Nyíregyházi Főiskola Labdajáték csarnokában 2012.04.26án megrendezett FIÚ ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

1. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény

Testnevelő, felkészítő: Vajda Tamás, Sallai József


2. Mezőtúr, Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Testnevelő, felkészítő: Gulyás László

3. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
Testnevelő, felkészítő: Asztalos József

 

4. Miskolc, 21. sz. Általános Iskola
Testnevelő, felkészítő: Vucskó Zsuzsanna

 

 


2012. április 26.

FALUSI OLIMPIA ÉS A MEZEI FUTÓ EB FŐPRÓBÁJA MÁJUS 1-ÉN

Az idei május elsején a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyébként is gazdag programajánlata a IV. Falusi Olimpia eseményeivel bővül. A hagyományos népi játékok mellett ugyanis erre az alkalomra meghirdették az I. Magyar Nemzeti Métabajnokságot és a Skanzen Mezei Futóversenyt. Ezekről az eseményekről, illetve jelentőségükről szakavatott előadók beszéltek a szerdán megtartott sajtótájékoztatón.

Elsőként dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese a múzeum arculatához igazított sportvetélkedőkről, az azokban rejlő lehetőségekről beszélt. Elmondta, tizenkét esztendővel ez előtt indították el programjukat, amelyben immár negyedszer rendezik meg a Falusi Olimpiát. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a helyes életmódra történő rávezetés mellett nem ismert játékokra is felhívják a figyelmet, s mindezt a múzeum arculatához igyekeznek formálni. Így került például képbe a méta játék is, amelyre tizenkét csapat adta le a nevezését.

A főigazgató helyettes asszony azt is fontosnak mondta, hogy az előző Falusi Olimpiák felvezetéséhez mindig sikerült megnyerniük ismert sportembereket. Így 2004-ben Balczó András háromszoros olimpiai- és tízszeres világbajnok öttusázót hívták meg, 2008-ban Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó emelte az esemény rangját. Idén pedig Kósz Zoltán mellett ott lesz többek között Monspart Sarolta tájékozódási futó világbajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is.

A skanzen területén a mezei futásra jelentkezők a decemberben ugyanott megrendezésre kerülő Mezeifutó Európa-bajnokság kijelölt pályájának egy kisebb körét teszik majd meg. Tehát ez a verseny egyféle főpróba is lesz az Eb előtt. A lényeg nem a minden áron győzni akaráson lesz - ezt Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára hangsúlyozta -, hanem a mozgás megszerettetése.

A Magyar Diáksport Szövetség főtitkára, Szlatényi György is a szabadidős eseményekben való megjelenés fontosságát emelte ki. Ezért tartja szerencsésnek a méta játék programba iktatását, mert az ilyen és hasonló játékok a későbbiekben akár a Diák Olimpiák műsorába is bekerülhetnek. Daragó Lászlóné, az MDSZ alelnöke a diák szabadidős programokat ismertette, és kiemelte, a szervezet szeretné elérni, hogy előbb-utóbb az évenkénti egy Diáksport Nap tanítási szünet lenne. Ez esetben a tavalyi alkalommal megmozgatott mintegy százezer gyereknek akár a többszörösét is be lehetne vonni az alkalmi programokba.

A töretlen lelkesedéséről is közismert Monspart Sarolta egyenesen fantasztikus lehetőségnek mondotta ezt a május elsejei alkalmat. Szerinte akkor lehet minél több embert mozgósítani, ha a megszokotthoz képest egyre extrább dolgot igyekeznek meghonosítani.

Az utolsó felszólalóként beszélt Kósz Zoltán azt tartotta fontosnak elmondani, hogy előbb lett olimpiai bajnok, s csak jóval később jutott el az olimpiai játékok bölcsőjének számító Olümpiába. Az ott töltött négy nap, az élmények sokasága alapvetően megváltoztatták az olimpiákkal kapcsolatos értékrendjét. Az óta a most sorra kerülő Skanzen olimpiára is egészen másként gondol. Egyben mindenkit arra bíztatott, hogy töltsön néhány órát Szentendrén, ahol valóban változatos programmal várják a sportkedvelőket május elsején.           

 

Kép és szöveg: Jocha Károly

 

 

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

A megnyitót, a mezei futást és a Métabajnokság döntőjét 13.00-15.00 óra között
interneten láthatják az otthon maradt érdeklődők az alábbi hivatkozásra kattintva:

www.livesite.hu

KÉRJÜK, VÁLASSZANAK A KÉT KAMERA KÖZÜL!
1. KAMERA: Megnyitó és Mezei futás
2. KAMERA: Méta


MOZDULJ RÁ!

IV. Falusi Olimpia
2012. május 1. 9:00-17:00

"Minden követ megmozgattunk", hogy Ön és családja átérezze a mozgás örömét és egészséges legyen!

9:15 "Mozdulj rá!" Alkotónap és Falusi Olimpia ünnepélyes megnyitója Monspart Sarolta tájfutó világbajnok köszöntőjével
A Skanzen-Olimpia és Alkotónap zászlajának felvonása, eskütétel
A 2008-as olimpia magyar csapatának himnusza
Helyszín: bejárati épület mellett a téren


9:45 Bemelegítés a Testnevelési Egyetem diákjainak irányításával
Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegységgel szemben (Rét)

10:00 Méta-bajnokságok kezdete
Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegységgel szemben (Rét)

10:15 Görömbő Kompánia - zenés, táncos meseszövés
Helyszín: Felső-Tiszavidék - Uszkai udvar (III-3)

11:00 A Mozdulj rá! gyerek-képzőművészeti kiállítás megnyitója, díjak átadása
Helyszín: Felső-Tiszavidék - Uszkai udvar (III-3)

13:00 Az I. Skanzen Mezei Futóbajnokság kezdete
Start helyszín: Alföld tájegység melletti rét


14:00-15:00 A Méta-bajnokság döntő mérkőzései
Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegységgel szemben (Rét)


16:00 A futóbajnokság és a méta-bajnokság ünnepélyes eredményhirdetése
Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegységgel szemben (Rét)

Családmozgató és Alkotónapi programok

Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység  9:00-16:00

Kerék utca - trükkös bringák Helyszín: Felföldi mezőváros tájegység bejárata (II)
Erőfeszítés - erőmérős kötélhúzás  Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegységgel szemben a pihenőben (Rét)
Futrinka utca - futás-mérés Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység
Paraszti praktikák - erőpróba petrencés rúddal, szénahordás, saroglyacipelés, létramászás Helyszín: Kispaládi lakóház (III-1)
Nyomás! - olimpiai öt karika összerakó, rönkkinyomás, mocsárjárás Helyszín: Kispaládi lakóház (III-1)
Felemelő - súlypontemelkedés, hasizomteszt, fekvőtámasz, csimpaszkodás Helyszín: Botpaládi lakóház (III-2)
Célzás - dobás krumpli-meteorral Helyszín: Uszkai lakóház (III-3)
Mozdulatelemzés - mozdulatkártyák alapján Helyszín: Uszkai lakóház (III-3)
Szemtorna - szemezgető, tűbefűzés, kukucskálás Helyszín: Uszkai lakóház (III-3)
Muszklimozgató - szkanderezés Helyszín: Uszkai lakóház (III-3)
Tömött gömböc - medicinlabda-dobás Helyszín: Milotai lakóház (III-4)
Ugrifüles - állati ugrások Helyszín: Református templom és harangláb előtt (III-5)
Agytorna - furfangos fejtörő, olimpiai totó Helyszín: Vámosoroszi szárazmalom (III-6)

"Előmozdítóink" - Társmúzeumok programjai

MOBILIS Kiállítási Központ Helyszín: Kispaládi lakóház (III-1)
Interaktív mozgásos kísérletek, fizikai mozgások
Magyar Csillagászati Egyesület Helyszín: Uszkai lakóház (III-3)
Mozgalmas Nap -  a bolygók mozgása, napkitörések naptávcsövön
Természettudományi Múzeum Helyszín: Milotai lakóház (III-4)
Állati teljesítmények, a repülés, állati hétpróbák
Duna Múzeum Helyszín: Milotai lakóház (III-4)
Vízmozgás - csigavonalas vízemelő, archimédeszi csavar, forrás-makett, himbás vízemelő makett, vizes társasjáték
Petőfi Irodalmi Múzeum Helyszín: Milotai lakóház (III-4)
"Petőfitnesz" kalandozások Petőfivel - Honfoglaló Petőfivel, Hősavató 7próba János vitéz módra, Bajuszra fel! - ügyességi játék
Önjárók:
Ugróiskolák Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység bejárata
Körhinta Helyszín: Vámosoroszi szárazmalom mellett (III-6)
Zumo-gömbök Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység bejárata

Alkotóműhely

Helyszín: Milotai lakóház (III-4)

Szélforgó - papírforgó készítése
Képfestő - növényi festékkel motívumfestés
Gömbölyítő - nemez-similabda készítés
Étekkóstoló - mákdarálás, mákos-kölesgolyó kóstolás

Zsibvásár

Vándor-árus, vásárfia, nyalánkságok: méz, kürtőskalács, aszalt gyümölcs, körtemuzsika, mini - könyv, mézesbáb, fa- és textiljátékok, gyöngyékszerek

 

A rendezvény lebonyolításában a Skanzen együttműködő partnerei:
Magyar Diáksport Szövetség
Magyar Atlétikai Szövetség
Semmelweiss Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara, Népi Sportjáték tanszék

A rendezvényt támogatta:
Tatabányai kalandpark
Évi műhelye
Fővárosi Állat- és Növénykert
Holdfényliget Kalandpark
Kerekerdő Kalandpark

 


2012. április 25.

AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Békéscsaba, 2012. április 20-22.


A hétvégén zajlott 18 fiú és 16 leány csapat részvételével az Amatőr Kézilabda Diákolimpia országos döntője a békési megyeszékhelyen. Pénteken Kónya István a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a rendezvényt a Városi Sportcsarnokban. A sportszerű küzdelmeket hozó hétvégén, a házigazdák mindkét nemben a döntőbe kerültek. Vasárnap, élő közvetítést tekinthettek meg a helyosztó mérkőzésekről az érdeklődők. Ennek archív felvételeit honlapunk közvetítés menüpontjában hamarosan elérhetik ( http://www.mdsz.hu/kozvetites.php ).
A díjátadásban Dankó Béla országgyűlési képviselő, Berendi József a munkabizottság tiszteletbeli elnöke, Csaszni László a Békés Megyei Diáksport Tanács elnöke működött közre.

VÉGEREDMÉNY:

LEÁNYOK

1. BUDAPEST - Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
Testnevelő tanár: Kovács Norbert
2. Békés - Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba
Testnevelő tanár: Perényi László
3. Szabolcs-Sz-B - Deák Ferenc Gimnázium, Fehérgyarmat
Testnevelő tanár: Széles Zoltán
4. Borsod-A-Z II - Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola, Miskolc
Testnevelő tanár: Solymosi Tamás
5. Borsod-A-Z I - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
Testnevelő tanár: Kovács László
6. Győr-M-S - Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium, Kapuvár
Testnevelő tanár: Timár Orsolya
7. Komárom-E - Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata
Testnevelő tanár: Bóna Brigitta
8. Zala - Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg
Testnevelő tanár: Pers Tamás
9. Békés - Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Békéscsaba
Testnevelő tanár: Benkőné Petri Szilvia
10. Somogy - Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Marcali
Testnevelő tanár: Várfalviné Laczó Tímea
11. Hajdú-Bihar - Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen
Testnevelő tanár: Hadházi Mónika
12. Jász-Nk-Sz - Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola, Mezőtúr
Testnevelő tanár: Karsai András/ Tokács Anikó
13. Tolna - DBM-MONI Magyar László Gimnázium és Szakiskola Tagintézmény, Dunaföldvár
Testnevelő tanár: Rostási Nándor
14. Pest - Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Vác
Testnevelő tanár: Szeri Eleonóra
15. Heves - Vak Bottyán János Katólikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola, Gyöngyös
Testnevelő tanár: Somody Béla
16. Veszprém - Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium, Ajka
Testnevelő tanár: Pelikán Milán

Különdíjasok:
Gólkirálynő: Fábián Krisztina (35 gól) - Miskolc, Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola
Legjobb kapus: Juhász Katalin - Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
Legjobb mezőnyjátékos: Farkas Lilla - Békéscsaba, Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
Legjobb Békés megyei: Alföldi Marianna - Békéscsaba, Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

FIÚK

1. Bács-Kiskun - II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Kiskunhalas
Testnevelő tanár: Gurály Attila
2. Békés - Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Békéscsaba
Testnevelő tanár: Benkőné Petri Szilvia
3. BUDAPEST - Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest
Testnevelő tanár: Császár Tamás
4. Jász-Nk-Sz - Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium, Karcag
Testnevelő tanár: Major János
5. Győr-M-S - Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
Testnevelő tanár: Kovácsovics László
6. Heves - Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Heves
Testnevelő tanár: Makó Nándor
7. Borsod-A-Z II - Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
Testnevelő tanár: Kovács László
8. Pest - Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Testnevelő tanár: Mácsár Gyula
9. Borsod-A-Z - Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
Testnevelő tanár: Szilágyi Attila
10. Szabolcs-Sz-B - Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola, Nyíregyháza
Testnevelő tanár: Lakatos István
11. Tolna - Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Bonyhád
Testnevelő tanár: Bősz Erika / Reining Tibor
12. Komárom-E - Tatai Református Gimnázium, Tata
Testnevelő tanár: Basky Péter
13. Veszprém - Lovassy László Gimnázium, Veszprém
Testnevelő tanár: Sipőcz Zoltán
14. BUDAPEST II - Eötvös József Gimnázium, Budapest
Testnevelő tanár: Szász Péter
15. Vas - Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi és Vendéglátói Szakközépiskola, Sárvár
Testnevelő tanár: Kertész Csilla
16. Zala - Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg
Testnevelő tanár: Pers Tamás
17. Somogy - Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Nagyváthy János Középiskolája és Szakiskolája, Csurgó
Testnevelő tanár: Balogh Veronika
18. Fejér II - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium, Székesfehérvár
Testnevelő tanár: Bernáth István

Különdíjasok:   
Gólkirály: Szabó Dániel (26 gól) - Budapest, Eötvös József Gimnázium  
Legjobb kapus: Tóth Dávid - Kiskunhalas, II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
Legjobb mezőnyjátékos: Hevér Zsolt - Budapest, Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium
Legjobb Békés megyei: Elekes Péter - Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és AMI

 


///////////////////////////////

ISF HANDBALL 2012 - Középiskolás Kézilabda Világbajnokság
CROATIA (Varazdin) 2012. 04.14-22.

Az elmúlt héten zajlott Horvátországban a 2 évenként megrendezésre kerülő Középiskolás Kézilabda Világbajnokság. A leányokat a győri, Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ, a fiúkat a veszprémi, Jendrassik - Venesz Középiskola és Szakiskola képviselte.
A 19 fiú és 19 leány csapatos mezőnyben, magas színvonalú mérkőzéseken, csapataink kiválóan szerepeltek. Szívből gratulálunk nekik!


Leányok: III. helyen végeztek.

A csapat tagjai:
Gulyás Vanda, Hajtai Vanessza, Haraszt Viktória, Kiskartali Zsófia, Korsós Dorina, Maláti Dóra, Nádasdi Nikolett, Nagy Veronika, Pusztai Gréta, Pusztai Petra, Reider Vivien, Sasfalvi Kata, Szalai Evelin, Tóth Gabriella.

Edző / kísérő: Róth Kálmán és Németh Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

Fiúk: IV. helyen végeztek.

A csapat tagjai:
Borbély Ádám, Goór Kristóf, Horváth Dániel, Hrobár Dániel, Horváth Kevin, Ligetvári Patrik, Márton Balázs, Nemes Richárd, Pócz-Nagy Dániel, Rózsavölgyi Gergő, Stranigg János, Sztárai Péter, Szudár Csaba, Végh Zoltán.

Edzők: Salamon István és Horváth Péter

 

 

 

 



Részletes eredmények honlapunkon a Nemzetközi eredményeknél.

 

 



2012. április 24.

ÜLÉSEZETT A MAGYAR DIÁKPSORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE
Budapest - Magyar Sport Háza, 2012. április 21.

Elnökségi ülést tartott a Magyar Diáksport Szövetség elnöksége Budapesten, a Magyar Sport Házában április 21-én szombaton, a kora délutáni óráktól kezdődően.
A napirendek előtt tájékoztató hangzott el a nyíregyházi Magic House támogató partner részéről, mely nyelviskolai vállalkozás idén komoly szerepet játszott két országos döntő támogatásában, nevezetesen a március ózdi "Játékos sportverseny" és az áprilisi gödöllői "Mezei futó" versennyel kapcsolatban. Mindkét fél nagyon hasznosnak ítélte meg az együttműködést és a szövetség elnöke, Deák György külön köszönetét fejezte ki a támogatónak.

Az első napirendben a diáksport szervezeti rendszerét ért változásokról, a megyei tagszervezetek nehéz helyzetéről és az ennek feloldásra tett erőfeszítésekről tartott tájékoztatót a szövetség vezetése.
A MOB-MDSZ szerződés hiánya miatt az idei évben sajnos "kézzelfogható" közelségbe került, hogy elmaradnak egyes országos elődöntők, esetleg még országos döntők is, mivel a szövetség valamennyi tartalékpénze elfogyott. Emiatt levelet írt a szövetség a MOB elnöke és elnöksége felé, de eddig nem érkezett megnyugtató válasz a megoldásra.

Az elnökség a továbbiakban elfogadta a május 19-i tisztújító küldöttgyűlés elé kerülő négyéves elnökségi szakmai beszámolót, a 2011. évi pénzügyi mérleget és közhasznúsági jelentést és a szövetség idei költségvetési tervét.

Tájékoztatást adott a Jelölő Bizottság az eddig végzett munkájáról, az elnökség megtárgyalta kitüntetésre felterjesztettetek személyét és a Fair-play - Becsületes Játék díjra felterjesztetteket.

Külön napirendként tárgyalta az elnökség a szövetség alapszabályának módosítást, mely fontos változtatásokat tartalmaz, melyek egyfelől a civil szervezetek jogállásának változásaiból, az önkormányzati és sport törvény változásaiból továbbá a szövetség működésének hatékony javításból erednek illetve azokat célozzák.

Tájékoztató hangzott el a szövetség nemzetközi tevékenységéről és a legfrissebb hírként a győri és a veszprémi iskolák sikeres eredményeiről a horvátországi ISF kézilabda világjátékokon. (Bővebben lásd majd a honlapunk hírei és nemzetközi eredményeinél).

Az elnökség még számos egyedi ügyben hozott döntést, melyek vagy a honlapon vagy a szakmai csatornákon a megyei titkárok útján kerülnek nyilvánosságra illetve jutnak el az iskolák felé.

Végezetül Deák György elnök megköszönte nemcsak a négyéves ciklust az elnökség tagjainak hanem azoknak azt a hosszabb időszakot, akikkel együtt sok sikert és sok munkát maguk mögött hagyva telt el az a húsz éves időszak, amely alatt vezette a szövetséget.
Az elnökség ebben a formában utoljára ülésezett a május 19-i tisztújítás után az új elnökség első ülésére minden bizonnyal a választást követően kerül sor.


Szlatényi György
főtitkár


 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

 

KÖZLEMÉNY

Az IAAF és ezzel együtt az Magyar Atlétikai Szövetség 2012. január 1-től új szabályt vezetett be. Az ifjúsági leányoknál, akik a diáksportban az V. korcsoportnak felelnek meg, 500 g-os lett a gerely súlya az eddigi 600 g-os helyett.

A megyei/budapesti előversenyeken akár 500 g-os, akár 600 g-os szerrel történt/történik a verseny megrendezése, a meghívási szint nem változik!

Az országos döntőn az V. korcsoportos leány gerelyhajítást 500 g-os gerellyel rendezzük meg!

 

Magyar Diáksport Szövetség Országos Központ
MDSZ Atlétika Munkabizottság

 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

 

DIÁKOLIMPIA MEZEI FUTÓ ORSZÁGOS DÖNTŐ
Gödöllő, 2012. április 17.

Ezúttal is az atlétika igazi ünnepének bizonyult az április 17-én Gödöllőn megrendezett diákolimpia Mezei futóbajnokság ez évi országos döntője.
Több ok miatt nevezhetjük ünnepnek.
Egyik ilyen tényező az évfordulók többféle megjelenése.
A 25. évi megalakulását ünnepli a Magyar Diáksport Szövetség. 20 éve rendezi a Szövetség a mezei bajnokságot, amely ma már a diákolimpiák legnagyobb versenye /létszám, részvétel stb/.
Ünnepelhet Gödöllő is, ahol 15. éve megszakítás nélkül kerül sorra ez a verseny /előzőleg öt éven keresztül Kecskemét volt a döntő házigazdája/.
Az ünnep jellegét igazából maga a verseny jelentette. Ide sorolhatjuk a résztvevők létszámát, a rendezés minőségét és ünnepélyességét.

A részvevők létszáma.
Csodálatra méltó tulajdonsága ennek a döntőnek, hogy az utóbbi évek fokozódó anyagi nehézségei ellenére a résztvevők létszáma kisebb ingadozásoktól eltekintve stabilnak mondható. Érdekességként elmondom, megkérdeztem néhány rendszeresen résztvevő kollégát, hogyan fedezi a részvételt.
Meglepő, de örömteli volt a válasz: ennek a versenynek a hangulata, körülményei olyanok, hogy saját költségen is eljön az eseményre.

A résztvevők létszáma 2011-2012 összehasonlításában:

2011.

LEÁNYOK FIÚK
  Egyéni Csapat   Egyéni Csapat
III. kcs. 209 36 III. kcs. 206 33
IV. kcs. 213 37 IV. kcs. 193 33
V. kcs. 129 22 V. kcs. 150 24
VI. kcs. 105 17 VI. kcs. 140 25
ÖSSZ. 656 112 ÖSSZ. 689 115

 

2012.

LEÁNYOK FIÚK
  Egyéni Csapat   Egyéni Csapat
III. kcs. 199 34 III. kcs. 220 37
IV. kcs. 195 32 IV. kcs. 189 31
V. kcs. 125 22 V. kcs. 149 28
VI. kcs. 111 21 VI. kcs. 134 23
ÖSSZ. 630 109 ÖSSZ. 692 119

 

A számok híven mutatják, hogy összes létszám tekintetében nincs változás, azonban akik egy kicsit jártasabbak a sportágunk problémáiban, azonnal feltűnik a nagyfokú létszámcsökkenés a IV-V. korcsoport esetében. Atlétika viszonylatában ez a serdülő-ifjúsági korcsoport határát jelenti!

Fontosnak tartom az előversenyek /megyei-bp.-i/ résztvevőinek létszámát. Sok évvel ezelőtt ötszámjegyű volt a részvétel. Ez ma már csökkent. Erre magyarázat az iskolák anyagi ellátottsága, a megyei diáksport szervezetek felszámolása és még jó néhány ok. De a fentiek miatt örömtelinek tartom, hogy a tavalyi 7000 feletti létszám ezévben is jóval 6000 felett volt.

A bajnokság rendezése.
A rendezés ezévben is mintaszerű volt. Folyamatosan peregtek az események. Töbszáz fős futamok lebonyolítása sem okozott fennakadást. A rendező Pest megye és Gödöllő város kitűnőre vizsgázott. Lencsés Csaba testnevelő tanár úr l5 éve a verseny fő rendezője, irányítója.
Az ő munkáját segítik a rendező megye és város, valamint az MDSZ munkatársai. ElsősorbanMagyariné Oroszi Zsuzsa /Pest megye/, valamint Gadnecz György /Gödöllő/.
Három éve, hogy egy modern eszköz - a chip rendszer - segítségével kerül megrendezésre a verseny.
Ezévben egyetlen reklamáció sem hangzott el a befutások után. Úgy gondolom, hogy ilyen létszám esetén ez a rendezés egyik legnagyobb dicsérete.

Ünnepélyesség.
Ezúttal is értékes tiszteletdíjakat ajánlottak fel Pest megye, Gödöllő város, MDSZ és a Budapesti Diáksport Szövetség.
Emellett különféle szponzori ajándékok is kiosztásra kerültek /lásd!MDSZ honlap/. Valamennyi eredményhirdetés ünnepélyes külsőségek között zajlott. Az MDSZ elnöke, a rendező megye és város egy-egy képviselője volt jelen. Hiányoltam az MDSZ elnökségi tagjait, de sajnálatos, hogy az állami sportvezetés /MOB, Államtitkárság/ és a Szakszövetség egyetlen képviselője sem tudott időt szakítani az esemény meglátogatására.

Néhány gondolat.
Az esemény /mezei futás/ az atlétika egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb ága. Sokszor hallani ezzel a versennyel kapcsolatban, hogy ez nem a sportág rendezvénye, hiszen számos sportág művelőit találhatjuk a résztvevők között. Labdarugók /pl. a felcsúti akadémia/, kézilabdások, kajakosok, evezősök és triatlonisták, valamint nagyon sok amatőr futó található a résztvevők közt. Szerintem ez a versenysorozat egyik legnagyobb értéke. Megvalósul benne az MDSZ alapvető célkitűzése, és megmutatja azt, hogy mennyire fontos sportág az atlétika.
A LÁTVÁNYSPORTOK felkészítésének egyik legfőbb edzéseszköze. Ez tenné - többek között - indokolttá, hogy a fent említett sportágak mellett ez is kiemelt támogatásban részesüljön.
Én remélem, hogy eljön az idő, amikor a döntéshozók is rájönnek erre.
A verseny többlépcsős rendszere az egész országot behálózza. Ha valakinek lenne ideje, hogy a döntő jegyzőkönyvét kissé átnézze, ez felérne egy kisebbféle földrajzi tanulmánynak.
Rádöbbenhet mindenki, hogy milyen népszerű és sok helyen űzött mozgásformáról van szó.
A verseny a régi, alagi rendezésű mezei bajnokságok hangulatát idézte. Sok jelenlévő, elsősorban idősebb korosztályhoz tartozó edzőkolléga fejében merült fel a régi emlék. Valamilyen közös összefogással megkellene próbálni, hogy a sportág mezei bajnoksága is ilyen legyen.

Kovács Sándor   
ny. testnevelő tanár atléta edző

 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

ÉRTESÍTÉS

Az Országúti Kerékpáros Diákolimpia országos döntő új időpontban 2012. május 11-12-én kerül megrendezésre.

Tóth István
versenyrendező

 

 

 

 

2012. április 23.

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. április 20-22.

Debrecenben, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma sportcsarnokában felállított három pályán került megrendezésre 2012. április 20-22. között a Röplabda Diákolimpia V. korcsoportos országos döntő.
Az eredményhirdetésnél díjat vehettek át a csapatok legjobbjai, a legjobb ütő, védő és a feladó játékos, valamint a legjobb játékvezetők is.
A különdíjakat a NEFMI, a Nemzeti Sportszövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség ajánlotta fel. Valamennyi résztvevő az F-Secure magyarországi képviselője, a 2F 2000 Kft. Felajánlásával számítógépre, mobiltelefonra telepíthető 6 hónapos védelmi programlicencet vehetett át.  

 

VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK

1. Békéscsaba, Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
Testnevelő / Felkészítő: Bárdos Tibor, Nagy Attila
Csapata legjobbja Selmeczi Vanda



2. Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Balázs István
Csapata legjobbja: Sitku Tamara

 

3. Békéscsaba, Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Testnevelő / Felkészítő: Gajda Mátyásné, Nagy Attila
Csapata legjobbja: Kanizsai Dorottya

 

4. Kecskemét, Katona József Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Karagics Mátyás
Csapata legjobbja: Posztós Lilla

 

5. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Simonné Kutas Zita
Csapata legjobbja: Maronka Edina

 

6. Eger, Dobó István Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Mérkőy Tibor
Csapata legjobbja: Mérkőy Míra

 

7. Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Pezenhófer György
Csapata legjobbja: Sipos Lucia

 

8. Debrecen, Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
Testnevelő / Felkészítő: Nagyné Farkas Gyöngyvér
Csapata legjobbja: Berényi Lilla

 

 

KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb játékosok:
Hengsperger Anna
(Nyíregyháza, Vasvári)
Dénesi Dalma (Békéscsaba, Andrássy)
Gerendeli Dóra (Békéscsaba, Evangélikus)

Legeredményesebb testnevelő:
Bárdos Tibor
(Békéscsaba, Andrássy)

 

 

 

VÉGEREDMÉNY - FIÚK

1. Dunaújváros, Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Testnevelő / Felkészítő: Liszi Ferenc
Csapata legjobbja: Blázsovics Péter

 

2. Kecskemét, Katona József Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Karagics Mátyás
Csapata legjobbja: Szabó Péter

 

3. Kecskemét, Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Testnevelő / Felkészítő: Gyurkó Sándor
Csapata legjobbja: Török Patrik

 

4. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Felföldi János
Csapata legjobbja: Pituk Kristóf

 

5. Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Bugyi József
Csapata legjobbja: Hubicska Patrik

 

6. Veszprém, Ipari Szakközépiskola és Gimnázium
Testnevelő / Felkészítő: Fekete Géza
Csapata legjobbja: Széll Dániel

 

7. Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium
Testnevelő / Felkészítő: Lisztik János, Farkas László
Csapata legjobbja: Pintér Nándor

 

8. Tatabánya, Kandó Kálmán Szakképző Iskola, Általános Iskola és Középfokú Kollégium
Testnevelő / Felkészítő: Ferenczi Tamás
Csapata legjobbja: Krupánszki Olivér

 

KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb játékosok:
Gebhardt Norbert (Dunaújváros, Hild)
Tigyi Tamás (Kecskemét, Katona)
Cseh András (Kecskemét, Műszaki)

Legeredményesebb testnevelő:
Liszi Ferenc (Dunaújváros, Hild)

* * *

Különdíjat vehettek át a legjobb játékvezetők:
Csizmarik József
(Nyíregyháza), Bodrogi László (Nyíregyháza)

 

 


2012. április 20.

 

        

M E G H Í V Ó

az "Egyetemi, Főiskolai és Diáksport Szakmai FÓRUM"
című rendezvényre
Rendező: Magyar Edzők Társasága
Társrendezők:Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség,
Magyar Diáksport Szövetség, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

Helyszín: Magyar Sportok Háza Konferencia terem
Időpont: 2012. május 3.

P R O G R A M
09.00 - 10.00        Regisztráció

10.00 - 10.20        Oktatásügy és iskolai sport
                                Előadó: Dr. Hoffmann Rózsa
                                Államtitkár, NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkárság

10.20 - 10.40        Az állami sportirányítás és az iskolai sport
                                Előadó: Dr. Füzi Ákos
                                Főosztályvezető, NEFMI Sportért Felelős Államtitkárság

10.40 - 11.00        A diák- egyetemi-főiskolai sport helye az új sportirányítás rendszerben
                                Előadó: Dr. Tóth Miklós  
                                SE-TSK dékán, MOB alelnök

11.00 - 11.20        Az egyetemi-főiskolai sport helyzete. Tervek, kilátások.
                                Előadó: Prof. Dr. Kiss Ádám  
                                MEFS elnök

11.20 - 11.40        A diáksport helyzete. Tervek, kilátások.
                                Előadó: Szlatényi György  
                                MDSZ főtitkár

11.40 - 12.00        A testnevelő tanár szerepe az iskolai diáksportban
                                Előadó: Varga András
                                Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, alelnök

12.00 -12.20          A hallgatói önkormányzat és a sport a felsőoktatásban
                                Előadó: Simon Gábor
                                MEFS HÖOK által delegált elnökségi tag

12.20 - 12.40        Helyünk a világban. Nemzetközi kitekintés
                                Előadó: Dr. Kozsla Tibor
                                SE-TSK Stratégiai és Nemzetközi Igazgató

12.40 - 13.15        Kérdések, hozzászólások, vitafórum

 

Regisztráció:
2012. április 30-ig a met@magyaredzo.hu e-mail címen

 

* * *

MEGHÍVÓ (pdf)

 


                 

 

 

 

 

2012. április 17.

ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
Gödöllő - Repülőtér, 2012. április 17.

Egri Gyula, a Pest Megyei Diáksport Szövetség elnöke a Mezei futó Diákolimpia országos döntő forgatókönyvének köszöntőjében írta: "Gödöllő Városa idén 15. alkalommal látja vendégül az "egész országot". Örömmel és bizakodással tölt el, hogy Magyarország legkisebb és legnagyobb létszámú oktatási intézményéből is eljuthatnak Gödöllőre azok a fiatalok, akik szorgalmukkal, tehetségükkel példaképpé válhatnak társaik előtt."

A mai verseny ismét bebizonyította, a lelkes, hivatásuknak élő testnevelők, edzők valamennyi akadályt elhárítva, tanítványaikkal eljuthatnak a Magyar Diáksport Szövetség legnagyobb létszámmal lebonyolított országos atlétika eseményére.

Gödöllőn rajthoz álltak a kisebb településekről érkező diákok, például Cikróról, Jászkisérről, Gyulaházáról Felcsútról, Beremendről, Pellérdről, Galambokról, Várdombról, de itt voltak a nagyobb létszámú oktatási intézmények képviselői is, melyek szinte minden sportágban képviseltetik magukat a diákolimpiai versenyeken - a teljesség igénye nélkül - például a szombathelyi "bolyaisok", a tatai Eötvös József Gimnázium, a váci "boronkaysok", Székesfehérvár, Szeged, Győr, Veszprém, Miskolc, Debrecen oktatási intézményei.

A megnyitón részt vett Deák György, az MDSZ elnöke, Egri Gyula, a Pest Megyei Diáksport Szövetség elnöke, és Pecze Dániel, Gödöllő Város sporttanácsnoka.

Deák György
úr köszöntőjét követően a versenyzők váltak főszereplőkké, hiszen a III., IV., V., és VI. korcsoportos leányoknak és fiúknak kellett a szeles, borús, ám esőmentes időjárási körülmények között teljesíteniük a meghatározott távokat.

A verseny zökkenőmentes lebonyolításában az igazolást végző gödöllői diáksegítők, a chip-es időmérést végző AGNI-Timing, valamint a Pest Megyei Diáksport Szövetség és a gödöllői munkatársak végeztek kiemelkedő tevékenységet.

A befutókat meleg tea várta és a támogatók jóvoltából ajándékok valamennyi résztvevőnek. Az eseményről élő internetes közvetítés adtunk. Az internetes közvetítés szponzora, az F-Secure magyarországi képviselője, a 2F 2000 Kft., mely a közvetítés támogatása mellett az országos döntő valamennyi résztvevőjének számítógépre, mobiltelefonra telepíthető 6 hónapos védelmi programlicencet adott át.
Az internetes élő közvetítés a támogató és a 2KAL Informatikai és Szolgáltató Kft. szakmai együttműködésével valósult meg.

A MAGIC HOUSE valamennyi III. és IV. korcsoportos versenyző részére egyenként 5.000 Ft értékű Magic House Angol Nyelvi Tábor utalványt adott át. A III. és a IV. korcsoportos eredményhirdetések előtt 600.000 Ft értékben összesen 10 db 1 hetes Magic House Angol Nyelvi Tábort sorsoltak ki.

A Szentendrei Skanzen május elsejére, a IV. Falusi Olimpia keretében meghirdetett I. Nemzeti Mezei futó Bajnokságra invitálta az egyéni és csapatbajnokokat, akik térítés mentesen léphetnek be a Skanzen területére. Ugyancsak a Skanzen felajánlásával a mai napon a regisztrációt kérők szintén térítés mentesen vehetnek részt május elsején rendezvényükön.

Sós Zoltán édesség kereskedő valamennyi bajnokcsapatnak és egyéni bajnokoknak édesség csomagot ajánlott fel.

A bajnokcsapatok a Pest Megyei Közgyűlés, Gödöllő Város Önkormányzata, a Magyar Diáksport Szövetség, a Budapesti Diáksport Szövetség, és a Pest Megyei Diáksport Szövetség által által felajánlott kupát vehették át.
Pest megye legeredményesebben szereplő oktatási intézménye, a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium serlegdíjazásban részesült.

Az eredményhirdetésen külön köszöntötték az V. korcsoportos szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium leánycsapatának, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium fiú együttesének tagjait és felkészítőiket, akik Máltán, az ISF Mezei futó Iskolai Világbajnokságon hazánkat képviselték és a verseny Fair-play díjában részesültek.

A gödöllői mezei futó versenyen 1322-en érkeztek célba a következő korcsoportos és nem megosztás szerint:

BEFUTOTT LÉTSZÁMOK - 2012
Nem Egyéni Csapat
Lányok 630 109
Fiúk 692 119
Összesen 1322 228
LEÁNYOK FIÚK
  Egyéni Csapat   Egyéni Csapat
III. kcs. 199 34 III. kcs. 220 37
IV. kcs. 195 32 IV. kcs. 189 31
V. kcs. 125 22 V. kcs. 149 28
VI. kcs. 111 21 VI. kcs. 134 23
ÖSSZ. 630 109 ÖSSZ. 692 119

 

VÉGEREDMÉNY

III. kcs. - Leány Csapat 1 (pdf)

III. kcs. - Leány Csapat 2 (pdf)

III. kcs. - Leány Egyéni 2 (pdf)


III. kcs. - Fiú Csapat 1 (pdf)

III. kcs. - Fiú Csapat 2 (pdf)

III. kcs. - Fiú Egyéni 2 (pdf)

 

IV. kcs. - Leány Csapat 1 (pdf)

IV. kcs. - Leány Csapat 2 (pdf)

IV. kcs. - Leány Egyéni 2 (pdf)

 

IV. kcs. - Fiú Csapat 1 (pdf)

IV. kcs. - Fiú Csapat 2 (pdf)

IV. kcs. - Fiú Egyéni 2 (pdf)

 

V. kcs. - Leány Csapat 1 (pdf)

V. kcs. - Leány Csapat 2 (pdf)

V. kcs. - Leány Egyéni 2 (pdf)

 

V. kcs. - Fiú Csapat 1 (pdf)

V. kcs. - Fiú Csapat 2 (pdf)

V. kcs. - Fiú Egyéni 2 (pdf)

 

VI. kcs. - Leány Csapat 1 (pdf)

VI. kcs. - Leány Csapat 2 (pdf)

VI. kcs. - Leány Egyéni 2 (pdf)

 

VI. kcs. - Fiú Csapat 1 (pdf)

VI. kcs. - Fiú Csapat 2 (pdf)

VI. kcs. - Fiú Egyéni 2 (pdf)

 

 

 

 


2012. április 16.

XI. AMATŐR RÖPLBADA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. április 13-15.

A tizenegyedik alkalommal megrendezett Amatőr Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntő megnyitóján Debrecenben, a Gulyás Pál Kollégium udvarán több mint félezer fiatal előtt a Modern Feeling Táncstúdió mazsorett csoportja tartott bemutatót. A látványos produkciót a Fazekas Mihály Gimnázium tanulóinak előadása követte.
A csoportmérkőzések, majd a keresztjátékok és helyosztók után megállapítható, hogy a csapatok felkészültsége egyre magasabb szintű, a mérkőzések egyre kiélezettebb küzdelmet hoznak.
Farkas Istvánné, az MDSZ Röplabda Munkabizottság vezetője és Rozsondai Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség titkára, a kiválasztott munkatársaik, valamint az önkéntes középiskolások három nap alatt 128 mérkőzést adminisztráltak le, osztották be a következő mérkőzésekre a csapatokat, készítették el a jegyzőkönyveket és segítették a csapatok teljes körű tájékoztatását.
A harmadik napon, a helyosztók végén a leányoknál Schulek Dávid tanár úr hölgykoszorúja, a fővárosi Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, míg a fiúknál a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium együttese, Gaál Csilla tanárnő tanítványai végeztek az élen.
Az érmeket és az okleveleket a Magyar Diáksport Szövetség biztosította, a különdíjakat pedig a Nemzeti Sportszövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség, valamint a F-Secure magyarországi képviselője, a 2F 2000 Kft. ajánlotta fel.

VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK

Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve Csapata legjobbja
1 Budapest Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest XI. Schulek Dávid Boller Anna
2 Szabolcs-Sz-B Arany János Gimnázium és Általános Iskola Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Nyíregyháza Balogh István Srankó Zsanett
3 Veszprém Lovassy László Gimnázium Veszprém Molnárné Bácskai Rita Erdős Kata
4 Bács-Kiskun Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Kunszentmiklós Seres Ildikó Tóth Csenge
5 Pest Radnóti Miklós Gimnázium Dunakeszi Hajagos Dorottya Hegedűs Petra Ágnes
6 Somogy Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla Balatincz Laura
7 Baranya PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Bedő Gergely Wirth Annamária
8 Hajdú-Bihar I. Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Debrecen Nagyné Farkas Gyöngyvér Abasinte Angéla
9 Heves Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium Gyöngyös Lisztik János Lovász Anikó
10 Komárom-E Dobó Katalin Gimnázium Esztergom Petkó Krisztina Kecskés Szonja
11 Győr-M-S Révai Miklós Gimnázium Győr Juhász Zoltán Horváth Barbara
12 Békés Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsaba Perényi László Máté Lilla Katalin
13 Jász-Nk-Sz Varga Katalin Gimnázium Szolnok Sülyösné Kiss Éva Sülyös Szilvia
14 Fejér Belvárosi I. István Középiskola Székesfehérvár Kovács Mária Leidal Melinda
15 Borsod-A-Z Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Visnyiczki Rita,
Leidgeb László
Orosz Gyöngyi
16 Hajdú-Bihar II. Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Suba István Racsmány Zoé
17 Tolna  Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Bonyhád Bősz Erika Kálmán Bettina
18 Zala Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Karvalits Levente Papp Zsófia
19 Nógrád Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola Salgótarján Kirnerné Botka Judit Bozók Alexandra
20 Vas Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Benki Tamás Gácsi Zsuzsanna


KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb játékosok:
Boller Anna
(Budapest, Ciszterci Szent Imre)
Srankó Zsanett (Nyíregyháza, Arany)
Erdős Kata (Veszprém, Lovassy)

Legeredményesebb testnevelő:
Schulek Dávid
(Budapest, Ciszterci Szent Imre)

A legeredményesebb Hajdú-Bihar Megyei leánycsapat részére a
Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által felajánlott kupát kapta:

Debrecen, Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig őrzi: 
Budapest XI., Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

 

 

VÉGEREDMÉNY - FIÚK

Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve Csapata legjobbja
1 Somogy Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla Ujlaki Áron Gyula
2 Hajdú-Bihar Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Felföldi János Pituk Kristóf
3 Budapest I. Toldy Ferenc Gimnázium Budapest I. Takács Zoltán,
Vaskó Balázs
Takács Máté
4 Budapest II. Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest IX. Szabó Melinda, Sági Éva Szisz Mátyás
5 Zala Vajda János Gimnázium Keszthely Porkoláb Dezső Rozs Zoltán
6 Pest Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola Ócsa Buzek Szilvia Versegi Viktor
7 Veszprém Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Balatonalmádi Dergez György Nagy Péter Gergely
8 Szabolcs-Sz-B Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola Nyíregyháza Varga Sándor Köbli Tamás
9 Tolna I. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Bonyhád Bősz Erika, Gulyás Péter Gulyás Péter
10 Győr-M-S Révai Miklós Gimnázium Győr Németh Gyöngyi Mészáros Márton
11 Tolna II.   DBM-MONI Magyar László Gimnázium és Szakiskola Tagintézmény Dunaföldvár Berényi Péter Nagy Bence
12 Vas II. Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely Borsodi Gábor Sipos Máté
13 Fejér Belvárosi I. István Középiskola Székesfehérvár Kovács Mária,
Varga Tamásné
Eke Péter
14 Nógrád Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola Salgótarján Molnár Ferenc Tihaméri Balázs
15 Békés II. Vajda Péter Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Nyilvános Könyvtár Szarvas Csilik Attila Demcsák Dávid
16 Baranya Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Pécs Bolla Oszkár Gázsity Mátyás
17 Heves Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium Gyöngyös Lisztik János Holló Bálint
18 Jász-Nk-Sz Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium Karcag Major János Andrási Máté Tibor
19 Borsod-A-Z II. Herman Ottó Gimnázium Miskolc Kerekes Attila Nagy Tamás
20 Borsod-A-Z I. B-A-Z Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kazincbarcika Szénégető József,
Berkes Zoltán
Buczkó Dávid



KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb játékosok:
Ujlaki Áron Gyula
(Kaposvár, Táncsics)
Pituk Kristóf (Debrecen, Fazekas)
Takács Máté (Budapest, Toldy)

Legeredményesebb testnevelő:
Gaál Csilla
(Kaposvár, Táncsics)

A legeredményesebb Hajdú-Bihar Megyei leánycsapat részére a
Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által felajánlott kupát kapta:

Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium

A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig őrzi: 
Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium

 

 

 

2012. április 13., 15. - Mezei rajtlista 16-án

XI. AMATŐR RÖPLBADA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. április 13-15.

A középiskolások részére meghirdetett labdajátékok közül a legnagyobb létszámú országos verseny kezdődik ma Debrecenben, ahol tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a röplabdázók diákolimpiai küzdelme.
A cívisvárosban 20 leány- és 20 fiúcsapat, több mint félezer résztvevője kezdi meg csoportmeccseit a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumban, valamint a Tóth Árpád Gimnáziumban felállított 3-3 pályán.
Az előversenyek során a leányoknál 171, míg a fiúknál 103 csapat tűztek ki célul, hogy Debrecenben, ezen a nagy röpis fesztiválon megmutassa képességeit az "egész ország" előtt, ezért gratulálunk azon bajnokcsapatoknak és meghívottaknak, amely oktatási intézmények képviselői végül eljutottak Hajdú-Bihar megye fővárosába.

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

 

ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VÉGLEGES RAJTLISTA
Gödöllő, 2012. április 17.

A visszalépések és módosítások miatt az új rajtlista közzé téve 2012. április 16-án!

ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA
RAJTLISTA és RAJTSZÁMOK - 2012.04.16-án (excel)

 

 

 

2012. április 10.

ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - RAJTLISTA
Gödöllő, 2012. április 17.

A nevezési határidőt követően, és a beérkezett visszalépések felvezetése után közöljük az ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA országos döntő - Gödöllő, 2012. április 17. - rajtlistáját és RAJTSZÁMAIT.

Az excel táblázat munkafüzeteiben az alábbiak szerint tájékozódhat:
1. munkafüzet: Fedlap
2. munkafüzet: Rajtlista az országos döntő lebonyolítása szerint RAJTLISTA RAJTSZÁMOKKAL (III. kcs. leány, alatta III. kcs. fiú indulók, stb.)
3. munkafüzet: Az OD-re csapatban jogot szerzett oktatási intézmények jelölése (1 rész vesz, VL - visszalépett, KZ - kizárva, 0 - nem volt értékelhető csapat)
4. munkafüzet: A megyei/budapesti döntő résztvevői (korcsoport, nem, csapat és egyéni felosztásban)

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy legkésőbb április 13-án (péntek) 12.00 óráig lehet bejelenteni a csapat összetételében történt módosítást, mert aznap le kell adni a listát a chip-ek élesítése miatt.

 

ATLÉTIKA - MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA - RAJTLISTA és RAJTSZÁMOK (excel)

 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. március 30 - április 01.

Debrecenben rendezték az V-VI. korcsoportos amatőr kosárlabdázók országos döntőjét. Ezen a megmérettetésen, óriási meglepetésre az ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI leánycsapata emelhette magasba a győzelmi kupát.

- Tényleg ekkora meglepetés volt ez a győzelem?- kérdezem Liska Bálint testnevelőt.
- Valóban. Még most sem hiszem (hisszük) el igazán. A tavalyi 6. hely után a csapat az 5. hely megszerzését tűzte ki célul. A csoportmeccsek során két győzelemmel kezdtünk. Előbb 51-16-ra vertük a székesfehérvári Ciszterci Gimnázium csapatát, majd a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium alakulata ellen is sikeres csatát vívtunk (38-15). Már ekkor megkönnyebbült a csapat, hiszen ezzel a győzelemmel már a legjobb 8 között voltunk.
A szombati nap első meccsén a Szent László Gimnázium alakulata várt ránk. Nem sok mindent tudtunk róluk, csak annyit, hogy legyőzték a tavalyi ezüstérmes Szerb Gimnázium csapatát. Ezen az összecsapáson a lányok a torna legjobb játékát mutatták, és esélyt sem adtak az egyébként igen jó erőkből álló pesti csapatnak. A meccs végén a lányok (és én is úgy örültünk) mint ha az országos döntőt nyertük volna meg. A délután elődöntőben a tavalyi bajnok Mezőtúr várt ránk. Gulyás László tanár úr tanítványai az utolsó negyed 2. percéig végig magabiztosan vezettek. Ekkor azonban a lányok feltámadtak, és - többek között - Győr Daniella hármasával kiharcoltuk a hosszabbítást. Ott - bár az első kosarat a Refi szerezte - csodálatos játékkal megszereztük a győzelmet. Tényleg hihetetlen volt.

- Milyen célokkal vágtak neki a döntőnek?
- Az ellenfél a szombathelyi Bolyai Gimnázium csapata volt. Kollerics Barna barátom lányai voltak a találkozó esélyesei, hiszen az elmúlt négy évben mindig éremmel tértek haza. Bennem az is felmerült, hogy nehogy nagyon kikapjunk. A taktikánk is arra alapult, hogy nem hozzák a váci csapat elleni dobóformájukat. Ez bejött. A zónánk jól működött, és a támadásokban a lányok nagyon érett játékot mutattak. A vége 29-25.ide.:)

- Minek volt köszönhető a meglepetés győzelem?
- Két dolgot emelnék ki! Az egyik a hihetetlenül jó csapatszellem. A lányok végig egymásért küzdöttek, és végig biztatták egymást. Nem ismertek elveszett labdát, elvesztett meccset. A másik, a sok munka. Alapból heti egy edzésünk volt. Szerencsére a lányok is érezték, hogy ez kevés lesz, így általában heti 3-4 alkalommal találkoztunk, amikor volt szabd terem (és szabad idő).. Azt is érdemes megjegyezni, hogy egy 20x10 méteres teremben edzünk évek óta, és ha 8-nál több tanuló jött edzésre, akkor már nem jutott mindenkinek 6-os méretű labda. Ez a három nap a játék szempontjából tökéletes volt. Minden meccsen volt 3 extra teljesítmény, és minden játékosom hozzá tudott tenni a győzelmekhez. Jól érzékelteti ezt, hogy mind a kilenc tanuló szerzett pontot,és az elődöntő kivételével (ahol nyolcan kaptak lehetőséget) minden meccsen pályára lépett mindenki.

- Akkor jövőre jöhet címvédés?
- Erről még ne is beszéljünk!:) Nagyon messze van még, és sok munka vár még ránk. Két játékosunk elballag, új lányokat kell beépíteni a csapatban. Ne felejtsük el: egy címet mindig könnyebb megnyerni, mint megvédeni. Ráadásul úgy érzem egyre sűrűbb a mezőny. Az első hat helyezett csapat sorrendje más is lehetett volna. Most nekünk jött ki a legjobban a lépés.

- Hallom két különdíjat is elhoztak a lányok Debrecenből.
- Igen. A csapat legjobb Győr Daniella lett,aki nem csak öt meccsen nyújtott teljesítménye, hanem az elmúlt négy évi munkájáért is megérdemelte  az elismerést.
Várhelyi Virágot az edzők/testnevelők idén is beszavazták a torna All Star csapatába. Úgy érzem nem véletlenül. Virág nagyon sokat fejlődött tavaly óta. Ezt alátámasztja, hogy az öt meccs alatt átlagosan 10 pontot, 7,2 lepattanót, 2,6 labdaszerzést és 6,2 !!! blokkot szerzet. Ráadásul 54%-kal célzott mezőnyből.

- Végezetül mondjuk el kik voltak a bajnokcsapat tagjai?

- Dombi Anna, Győr Daniella, Iglódi Vivien, Kiss Fruzsina, Kulics Dóra, Májusi Dóra, Májusi Réka, Szente Petra, Várhelyi Virág

Juhász Bálint - Best Rádió

 

Best FM Rádió - Rádióriport (pm3)

 

Amatőr Kosárlabda Diákolimpia V-VI. kcs. - OD felvételek

 

 

 

 

 

2012. április 02.

X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. március 30 - április 01.

Vasárnap zárult Debrecenben a X. Amatőr Kosárlabda Diákolimpia V-VI. kcs-os országos döntő, melyen 16 leány-, és 16 megyei/budapesti bajnokcsapat vett részt.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen megjelent, és a díjakat átadta Daragó Lászlóné asszony, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, Kisházy Béla, a Hajdú-Bihar Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, Szaniszló Sándor, az MDSZ Kosárlabda Munkabizottság vezetője, a versenybizottság elnöke, Kovács Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség elnöke, és Rozsondai Tibor, a HB Megyei Diáksport Szövetség titkára.
Az élő internetes közvetítést 844 pc címről tekintették meg, és jelen állás szerint 1211 pc címről tekintették meg eddig az archív felvételeket - http://www.livesite.hu/hu/esemeny/82/archivum/.


VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK


Hely Iskola Település Testnevelő neve Csapata legjobbja
1 Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ajka Liska Bálint Győr Daniella
2 Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely Kollerics Barnabás Neu Bianka
3 Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Mezőtúr Gulyás László Simon Emília
4 Földes Ferenc Gimnázium Miskolc Letek László Tóth Krisztina
5 Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác Nagy Péter Hoffmann Eszter
6 Dobó István Gimnázium Eger Mérkőy Tibor, Bóta István Bóta Cintia
7 Budapest Kőbányai Önkormányzat Szent László Gimnázium Budapest X. Boronyai Zoltán Tóth Bettina
8 Garay János Gimnázium Szekszárd Csirzó Zoltán Schönhardt Kitti
9 Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza Kis-Czakó Annamária,
Simon Zoltán
Szabady Réka
10 Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Győr Albert Tóth Zita Bertalan Regina
11 Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Kecskeméti János Kecskeméti Elizabeth
12 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza Haraszti Béláné Palicz Fanni
13 Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Karvalits Levente Beck Laura
14 Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár Maljusin Mihail Serf Rebeka
15 Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ Mezőberény Szekeresné Szilágyi Zsuzsa,
Kecskeméti Gizella és
Szugyiczki János
Zahorán Kitti Mária
16 Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár Gerlaki Krisztina Kovács Zsófia

 

"All star" csapat:
Horváth Anna
(Szombathely, Bolyai)
Tóth Bettina (Budapest, Szent László)
Hoffmann Eszter (Vác, Boronkay)
Szakony Éva (Mezőtúr, Református)
Várhelyi Virág (Ajka, Bródy)

Legeredményesebb pontszerző:
Hoffmann Eszter (Vác, Boronkay) - 94 pont

Legeredményesebb testnevelő:
Liska Bálint
(Ajka, Bródy)

A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:
Ajka, Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

 

VÉGEREDMÉNY - FIÚK

Hely Iskola Település Testnevelő neve Csapata legjobbja
1 Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc Molnár Attila, Szemes Antal Fedor Lukács
2 Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét Szabó László Lovász Botond
3 Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár Dross Zoltán Bodródi Dániel
4 Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola Nyíregyháza Boczkó Ádám Juhász Gábor
5 Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium Pannonhalma Erdőssy István Nagy Miklós
6 Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely Szalai János Szele Gábor
7 Eötvös József Gimnázium és Kollégium  Tata Maráz László Csölley Kevin
8 Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Gyomaendrőd G. Darázsi Anna Fülöp Gergő
9 Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác Nagy Péter Szegvári Dávid
10 Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Budapest VII. Cicic Dejan Randelovic Boris
11 Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Mezőtúr Gulyás László Major Péter
12 Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Fazekas Attila Sárközy Dániel 
13 Neumann János Középiskola és Kollégium Eger Balog Tibor Burom Bence
14 Garay János Gimnázium Szekszárd Lukácsi László Lukácsi Marcell
15 Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium Várpalota Szabóné Lepsényi Klára Jakab Dávid
16 Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Szekér Gábor Rozs József

"All star" csapat:
Győr Marcell István
(Kaposvár, Gyakorló)
Salamon Balázs (Miskolc, Fényi)
Nagy Miklós (Pannonhalma, Bencés)
Juhász Gábor (Nyíregyháza, Vásárhelyi)
Lovász Botond (Kecskemét, Bányai)

Legeredményesebb pontszerző:
Fedor Lukács
(Miskolc, Fényi) - 90 pont

Legeredményesebb testnevelő:
Szemes Antal
(Miskolc, Fényi)

A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi
Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

Közlemény - 2012. április 02., 14.55 óra
"A Diákolimpia Amatőr kategória eredményhirdetése alkalmával sajnálatos tévedés történt. A jegyzőkönyvek utólagos teljes felülvizsgálata során kiderült, hogy a legtöbb pontot Fedor Lukács, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium játékosa érte el. Összteljesítménye: 90 pont. A versenybíróság elnökeként a sajnálatos hibáért a felelősséget vállalom és egyúttal elnézést kérek egyrészt Fehér András várpalotai tanulótól, aki a díjat természetesen megtarthatja, másrészt Fedor Lukácstól, akinek az utólagos elismeréséről magam gondoskodom.
Az érintettek megértését megköszönve a tévedésemért ismételten elnézést kérek.
Szaniszló Sándor
VB elnök"

 

 

 

2012. március 30.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG JÓ TANULÓJA - JÓ SPORTOLÓJA 2011

Tájékoztató Magyar Köztársaság Jó tanulója - Jó sportolója 2011 pályázat eredményéről
A Magyar Köztársaság Jó tanulója - Jó sportolója pályázat keretében a Nemzeti Erőforrás Miniszter a kiemelkedő tanulmányi és sport teljesítményt nyújtó diákokat részesíti elismerésben. A sikeresen lezajlott pályázat során a bírálóbizottság javaslata alapján Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr a csatolt táblázatban szereplő diákokat részesíti elismerésben.

A pályázat során a
III. korcsoport esetén a 2200 fölötti pontszámot elért pályázók,
IV. korcsoport esetén a 2200 fölötti pontszámot elért pályázók,
V. korcsoport esetén a 2200 fölötti pontszámot elért pályázók,
VI. korcsoport esetén a 2200 fölötti pontszámot elért pályázók,
VII. korcsoport esetén a 2000 fölötti pontszámot elért pályázók
részesülnek elismerésben.
(Oktatásért Felelős Államtitkárság) 

 

A Magyar Köztársaság Jó tanulója - Jó sportolója 2011 pályázat győzteseinek listája

III. KORCSOPORT

Név

Település

Oktatási intézmény

Sportág

Pontszám

Harcsa Viktória Zita

Vecsés

Pannónia Általános Iskola

szinkronúszás

2400

Juhász Leila

Csenger

Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat

atlétika, duatlon, kerékpár

2400

Rácz Dániel

Tolna

Wosinsky Mór Általános Iskola

kajak

2400

Hadaró Balázs

Tatabánya

Árpád Gimnázium

judo

2425

Csák Panna

Siófok

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola

Triatlon, duatlon, mezei futás

2550

Buskó Csenge

Nyíregyháza

Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola

úszás

2400

Reising József

Szeged

Tisza-Parti Általános Iskola

sportmászás, kick-boksz

2575

Gálfi Dalma Rebeka

Balatonfüred

Radnóti Miklós Általános Iskola

atlétika

2600

Török Eszter

Budapest

Kempelen Farkas Gimnázium

úszás

2400

Bereczki Kristóf

Szeged

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola

triatlon -duatlon, atlétika

2600

Herneczky Áron

Gyöngyössolymos

Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Általános Iskola és AMI

biatlon

2900

Kalotai Zsófia

Budapest

Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ, Általános Iskola

röplabda

2400

Németh Anett

Budapest

Balassi Bálint Nyolc évfolyamos Gimnázium

röplabda

2400

Thuróczy Karolina Mylan

Budapest

Talento-Ház Alapítvány Óvoda, Általános Iskola és AMI

szinkronúszás

2300

Pócsi Alex

Kistokaj

Általános Művelődési Központ Kistokaj

kajak

2400

Lendvai András

Győr

Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, AMI és Kollégium

triatlon

2900

Kiss Dorottya

Nyíregyháza

Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola

kung-fu

2400

Kardos Réka

Nagykanizsa

Rozgonyi Úti Általános Iskola

kosárlabda, atlétika

2300

 

 

IV. KORCSOPORT

Név

Település

Oktatási intézmény

Sportág

Pontszám

Juhász Balázs

Csenger

Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat

atlétika, duatlon, kerékpár

2900

Szabó Zsófia

Csenger

Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat

duatlon, kerékpár

3100

Szabó Kitti

Csenger

Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat

duatlon, kerékpár

2900

Paládi Bernadett

Ura

Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat

duatlon, kerékpár

3100

Fehér Luca

Nyíregyháza

Kodály Zoltán Általános Iskola 

duatlon, úszás, atlétika

3100

Majoros Eszter

Nyíregyháza

Kodály Zoltán Általános Iskola 

duatlon, úszás, atlétika

2750

Pató Réka

Nyíregyháza

Kodály Zoltán Általános Iskola 

duatlon, atlétika

2325

Gönczi Imre

Kunhegyes

Kunhegyesi Általános Iskola, AMI és Szakiskola

röplabda

2400

Péter Dávid*

Budapest

BP XVIII. SOFI-EGYMI

görkorcsolya, gyorskorcsolya

2200*

Juhász Ádám

Debrecen

Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI

atlétika, kézilabda

3250

Gergely Katalin

Nyíregyháza

Krúdy Gyula Gimnázium

kung-fu

2400

Tóth Bence

Budapest

Mustármag Keresztény Óvoda Általános Iskola és Gimnázium

kajak-kenu

2400

Jelencsics Dorina

Szombathely

Zrínyi Ilona Általános Iskola

torna

2300

Novák Lilla

Budapest

Karinthy Frigyes ÁMK

röplabda

2750

Vajdovich Ádám

Csongrád

Piroskavárosi Általános Iskola

evezés

2500

Szmodics Viktória

Nagykanizsa

Kolping Általános Iskola és Gimnázium

vízilabda

2550

Hornyák Olivér

Füzesabony

Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

vízilabda

2400

Szűcs Botond

Kisgyőr

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

tájékozódási futás

2400

Kovács Adél

Isaszeg

Török Ignác Gimnázium

röplabda

2400

Pőcze Júlia Alexandra

Budapest

Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

úszás

2300

Köles Kata Judit

Budapest

ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

jégkorong

2550

Brogli Réka

Teresznye

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

kerékpár

3250

Komlóssy Eszter Tekla

Nyíregyháza

Krúdy Gyula Gimnázium

triatlon, duatlon, atlétika

2600

Kern Zsófia

Paks

Deák Ferenc Általános Iskola Paks

floorball

2550

Görög Zsófia

Nagydobos

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium

labdarúgás

2300

Kívés Blanka

Szombathely

NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

atlétika, duatlon

2800

Molnár Zita

Szombathely

Váci Mihály Általános Iskola

falmászás

2800

 

 

V. KORCSOPORT

Név

Település

Oktatási intézmény

Sportág

Pontszám

Godó Dániel

Miskolc

Herman Ottó Gimnázium

jégkorong, gyorskorcsolya

2525

Lucz Dóra

Dunakeszi

Radnóti Miklós Gimnázium

kajak

3700

Szabó Fanni Andrea

Budapest

Britannica International School

kosárlabda

2550

Istvánfi Bence

Budapest

Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

gumiasztal

2300

Galvanics Judit Réka

Budapest

ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola

kosárlabda

2550

Bognár Kristóf

Tata

Nagy Lajos Gimnázium

kosárlabda

2550

Sinkovits Dániel Péter

Szombathely

Nagy Lajos Gimnázium

kosárlabda

2550

Anheuer Kristóf

Budapest

Szilágyi Erzsébet Gimnázium

triatlon duatlon

2775

Mónus László József

Hajdúnánás

Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképző Iskola és Kollégium

íjászat

3700

Kurdi Laura

Vác

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

evezés

2300

Horváth Anna

Győr

Kolping Általános Iskola és Gimnázium

vízilabda

3300

Ludvig Benjámin

Budapest

Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, AMI és Sportiskola

atlétika

2400

Bácskai Dominika

Vác

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

evezés

2300

Deák Anna

Hosszúpályi

Tóth Árpád Gimnázium

sportaerobik

3000

Kozma Máté

Szentgotthárd

Ipari Szakközépiskola és Gimnázium

kézilabda

2550

Szalai Szonja

Budapest

Kempelen Farkas Gimnázium

vívás

3350

Diószegi Fanni

Pilisvörösvár

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium

labdarúgás

2425

Mester Dóra

Szombathely

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

kerékpár, atlétika, triatlon/aquatlon

2500

Hagymási Alexandra

Debrecen

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

sportaerobik

3000

 

 

VI. KORCSOPORT

Név

Település

Oktatási intézmény

Sportág

Pontszám

Rétfalvi Attila

Kisvárda

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

Kyokushin Karate

2900

Horváth Marcell

Veszprém

Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

tájékozódási futás, tájékozódási kerékpározás

3750

Dudás Eszter

Budapest

Veres Péter Gimnázium

triatlon

3600

Tálas Zsuzsanna

Székesfehérvár

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

röplabda

2300

Dimák Dávid

Orosháza

Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye

uszonyos- és búvárúszás

2650

Cserdi Zsófia

Budapest

Móricz Zsigmond Gimnázium

akrobatikus rock and roll

3000

Baks Bettina

Cegléd

Kossuth Lajos Gimnázium

kosárlabda

3600

Noé Bálint

Vác

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

kajak-kenu

3625

Garamvölgyi Eszter

Balassagyarmat

Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola

strandkézilabda

4800

Dobos Ferenc

Szolnok

Verseghy Ferenc Gimnázium

kajak-kenu

3200

Csóka Imola

Győr

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

kézilabda

2325

Csontos Csaba Péter

Budapest

Óbudai Gimnázium

kajak-kenu

3400

Varga Mercédesz Gabriella

Kiskunlacháza

Baár-Madas Református Gimnázium Általános Iskola és Diákotthon

atlétika, kosárlabda

3000

Erdős Gergely

Nagykanizsa

Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

tájékozódási futás, vívás

3100

Szakáll Péter

Nagykanizsa

Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola

kötélugrás

3100

Németh Kamilla

Győr

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

kézilabda

2325

Tóth Dorottya

Kaposvár

Táncsics Mihály Gimnázium

teke

3075

Hagymási Réka

Dunakeszi

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

kajak

2950

Monostori Klaudia

Szolnok

Verseghy Ferenc Gimnázium

ökölvívás

2875

 

 

GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!

 

 

 

2012. március 29.

ISF MEZEI FUTÓ ISKOLAI VILÁGBAJNOKSÁG
Málta, 2012. március 25-30.

Nemrég érkezett meg Szlatényi György csapatvezető sms üzenete, közvetlenül az eredményhirdetést követően, miszerint óriási magyar sikerrel zárult a máltai Mezei futó Iskolai Világbajnokság! Fiataljaink elnyerték a VB Fair-play díját! Garatulálunk a hazánkat képviselő fiataloknak és felkészítőiknek!

 

 

 

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

JÁTÉKOSSPORTVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Ózd, 2012. március 24.

 

Nagyszerű küzdelem a játékos sportverseny országos döntőjén

 

A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és az Ózd Városi Diáksport Bizottság 2012. március 24-én az Ózdi Városi Sportcsarnokban rendezte meg a 2011/2012. évi diákolimpiai játékos sportverseny I-II. korcsoportos országos döntőjét.
A minden apró részletre kiterjedő forgatókönyv szerint megtervezett és kiválóan megrendezett országos döntőn a megyei bajnokunk, az ózdi Bolyky Tamás Általános Iskola mellett a 7 országos elődöntőt megnyerő csapat vett részt.
A verseny ünnepélyes megnyitóján a résztvevő csapatokat és a szép számú szurkolói tábort Riz Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte, majd Deák György a Magyar Diáksport Szövetség elnöke nyitotta meg. A diákolimpiai fogadalomtétel szövegét Birinyi Panna a Bolyky Tamás Általános iskola diáksportolója mondta el.
A megjelent több száz szurkoló, szülő, kísérő fergeteges hangulatot teremtett a Városi Sportcsarnokban, ahol az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapata az első játéknál megszerzett előnyét folyamatosan növelte. A többi résztvevő csapat között óriási küzdelem alakult ki a tíz játék során.  Az utolsó játék előtt a 2-5. helyezett között a játék kimenetelétől függően bármilyen sorrend kialakulására volt lehetőség.

A nagyszerű küzdelmet hozó, sportszerű játék végeredménye:
1. Eger, Hunyadi Mátyás Általános Iskola 72 pont
Testnevelő: Herpai Imre / Bíró Csaba
2. Hajdúböszörmény, Középkerti Általános Iskola 62,5 pont
Testnevelő: Vargáné Fazekas Magdolna
3. Agárd, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium 58,5 pont
Testnevelő: Winklerné Paulik Erzsébet / Bodor Zoltán
4. Szombathely, Derkovits Gyula Általános Iskola 52 pont
Testnevelő: Geröly Zsolt / Kovács Frigyesné
5. Törökbálint, Bálint Márton Általános- és Középiskola 32,5 pont
Testnevelő: Kis Tivadar
6. Békés, Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Dr. Hepp Ferenc Tagiskola 31 pont
Testnevelő: Puskás Károly
7. Pécs, Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 30 pont
Testnevelő: Darabosné Tobak Éva / Salamonné Stefánovics Edit
8. Ózd, Bolyky Tamás Általános Iskola 21,5 pont
Testnevelő: Vadné Énekes Erika / Ivádyné Csépányi Enikő

A diákolimpiai országos döntő díjazásában jelentős támogatást nyújtott Ózd Város Önkormányzata, aki a rendezvény kabalafiguráját biztosította minden diáksportolónak, a Magic House Bt., aki minden résztvevő számára emblémázott pólót adott át, a dobogós csapatoknak pedig 2.700 000 Ft értékben nyári angol nyelvi táborozást, melyet Nagy Zoltán ügyvezető nyújtott át a helyezetteknek. A 2F2000 Kft vírusirtó programmal kedveskedett a gyerekeknek, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága az 1-3. helyezetteknek értékes ajándékcsomagot biztosított, melyet Heim-Puskás Ivett adott át. A díjak átadásában közreműködött Fazekas Zoltán, Ózd Város alpolgármestere és Farkas Tibor a Magyar Olimpiai Bizottság szakreferense.

Ózd városa először rendezett Játékos Sportverseny országos döntőt, de a nagyszerű előkészítés a szakszerű, gyerekbarát lebonyolítás minden résztvevő elismerését kivívta. Köszönet a város önkormányzatának és a szervezői gárdának ezért a példaértékű diákolimpiai országos döntőért.

További képek és a részletes végeredmény honlapunkon az Eredmények menüpontban.

Az eseményről készült felvételek megtekinthetők honalpunkon a Közvetítések menüpontnál.

 

 

 

2012. március 28.

ISF MEZEI FUTÓ ISKOLAI VILÁGBAJNOKSÁG
Málta, 2012. március 25-30.

Málta, a Földközi-tenger gyöngyszeme csodálatos, március végi napfényes, szép idővel várta a Nemzetközi Iskolasport Szövetség Mezei futó Világjátékok valamennyi résztvevőjét és az őket kísérő tanárokat, edzőket, hozzátartozókat.
A március 26-i napon a diákok megismerkedhettek a verseny helyszínével, majd este 19 órától részt vett a közel hatszáz résztvevő a verseny hivatalos megnyitóján, ahol a "Máltai Lovagrend" fogadalomtétele, modern táncbemutató és a hivatalos köszöntések után felvonták az ISF zászlaját és ezzel megnyitották a középiskolás világversenyt.

Március 27-én  a délelőtti órákban nagy izgalom és várakozás után elindultak a versenyek és  csapataink - a szombathelyi  NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola lányai, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium fiai - az iskolai kategóriában délelőtt 9.45-kor és 10 óra 30-kor elrajtoltak.
Az igen erős mezőnyben fiataljaink szépen szerepeltek, hiszen a lányok az igen előkelő  9. helyen végeztek az iskolai csapatok sorában, a fiúk pedig a 13. helyen, de ha ehhez hozzátesszük, hogy  a lányoknál  19, míg a fiúknál 23 ország volt jelen a világ minden részéből, így ez elismerésre méltó eredmény.
Eredményeink közül meg kell jegyezni, hogy a lányok versenyén a legjobb időt Csébits Eszter érte el, aki így összesítésben 32. lett majd őt követte Mester Dóra (34), Altay Csilla (37), Kivés Blanka (43).
Borsfai Dzsenifer (51) és Cserjési Zoé Lili (58) is becsülettel teljesítette a távot, de a szabályok szerint az összesítésben a négy legjobb eredményét számították csak be. Így érte el a lány csapat a szép, összesített kilencedik eredményét. Gratulálunk nekik! A csapat vezetője Kunecz Árpád testnevelő, felkészítő edzők: Tóth Zsuzsanna és Kívés István

Az iskolai csapatok fiú versenye, ha lehet ezt mondani, még kiélezettebb küzdelmet hozott, az előzetesen esélyesnek számító török, algériai, ausztrál csapat mellett számos ország iskolai csapata is nagyszerű időeredményt ért el. A tatai "eötvösös" fiaink minden tőlük telhetőt megtettek és az értékes 13. helyen végeztek az erős mezőnyben.
Eredményeik: 36. Major Dávid, 43. Bodor András, 64. Bánvölgyi Bence, 68. Szabó Gábor, 72. Benedek Zsolt, 97. Kántor Attila. Felkészítő Kovács András testnevelő-edző, további edzők: Reichnach Ferenc, Licskó Csaba és Szilágyi Tibor. A fiúk esetében is érvényes, hogy a versenykiírás értelmében a legjobb négy helyezett eredményét vették figyelembe a végső sorrendnél,  ez az értékelendő helyezési szám.

A nemzeti válogatottak fiú és lány versenyében 11 és 14 csapat indult, de sajnos ebben a kategóriában magyar csapat nem vett részt, de nem a Magyar Diáksport Szövetség hibájából!

Ez a verseny is megmutatta, hogy erős iskolai sport nélkül nehéz, vagy szinte reménytelen a versenysport és a sikeres olimpiai szereplés, melyre végre rá kellene döbbenniük a sportirányítás döntéshozóinak!!!
Ez az új sporttörvény szerint a Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörébe tartozik, de hogy ebben lesz-e előrelépés, továbbá, hogy nem lehet tovább halogatni az iskolai és diáksport megfelelő finanszírozásának és működtetésének kérdését, ez ismételten egy kérdés a jövőre nézve.
Csak megjegyzésképpen, az iskolai csapatok fizették a versenyre való utazás és a részvétel döntő részét, az "állam" csak kis hányadát állta az MDSZ-en keresztül!

Még egyszer köszönet a részvevő iskoláknak, iskolai vezetésüknek, minden támogatójuknak, hogy lehetővé tették a diákok versenyzését és köszönjük a magyar fiatalok szép szereplését.
Ma a nemezetek estje bemutatkozás következik, ahol fiataljaink bemutatják Magyarországot és a holnapi máltai kiránduló nap után csütörtökön a barátság váltó futás a fiatalokat egymáshoz közel hozó és vidám  eseményével zárul a fiatalok szép atlétikai találkozója.

Málta, 2012. március 27.

Szlatényi György
csapatvezető, az MDSZ főtitkára

 

Bővebb információ: www.mssfmalta.org

 

 

 

 

 

 

2012. március 27.

AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. április 13-15.

Hétfőn 10.15 órakor Budapesten, a Magyar Sport Házában, a Magyar Diáksport Szövetség hivatalos helyiségében nyilvános sorsolást tartottunk az
Amatőr Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőre, melyet az érdeklődők skype-n is figyelemmel kísérhettek.
A tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen azok a középiskolai tanulók vehetnek részt, akik csak iskolai keretek között röplabdáznak, ill.
2009. óta a megyei/budapesti, valamint az országos szakszövetség által kiadott játékengedéllyel nem rendelkeznek.
A beérkezett nevezések ellenőrzését követően 20 leány- és 20 fiú iskolacsapat részvételével zajlik majd Debrecenben az országos döntő.


CSOPORTBEOSZTÁS - LÁNYOK

"A" csop.
Település /
Iskola
"B" csop.
Település / Iskola
"C" csop.
Település / Iskola
"D"
csop.
Település / Iskola
A/1
Pécs,
PTE Babits
B/1
Zalaegerszeg,
Zrínyi
C/1
Szombathely,
Waldorf
D/1
Bonyhád,
Petőfi
A/2
Salgótarján,
Táncsics
B/2
Gyöngyös,
Berze Nagy
C/2
Dunakeszi,
Radnóti
D/2
Debrecen,
Svetits
A/3
Kaposvár,
Táncsics
B/3
Budapest,
Szent Imre
C/3
Győr,
Révai
D/3
Szeged,
Radnóti
A/4
Békéscsaba,
Belvárosi
B/4
Székesfehérvár,
Belvárosi
C/4
Kunszentmiklós,
Baksay
D/4
Veszprém,
Lovassy
A/5
Szolnok,
Varga
B/5
Nyíregyháza,
Arany
C/5
Miskolc,
Lévay
D/5
Esztergom,
Dobó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSOPORTBEOSZTÁS - FIÚK

"A" csop.
Település /
Iskola
"B" csop.
Település / Iskola
"C" csop.
Település / Iskola
"D"
csop.
Település / Iskola
A/1
Keszthely,
Vajda
B/1
Szombathely,
Kereskedelmi
C/1
Székesfehérvár,
Belvárosi
D/1
Kaposvár,
Táncsics
A/2
Kecskemét,
Katona
B/2
Debrecen,
Fazekas
C/2
Nyíregyháza,
Vásárhelyi
D/2
Szarvas,
Vajda
A/3
Miskolc,
Herman
B/3
Pécs,
Horvát
C/3
Kazincbarcika,
Surányi
D/3
Bonyhád,
Petőfi
A/4
Salgótarján,
Táncsics
B/4
Balatonalmádi,
Magyar-Angol
C/4
Győr,
Révai
D/4
Budapest,
Lónyay
A/5
Budapest,
Toldy
B/5
Gyöngyös,
Berze Nagy
C/5
Ócsa,
Bolyai
D/5
Karcag,
Református

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. március 24.

A Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség március 24-én, a debreceni Ifjúsági Házban rendezte meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoportos,
8 csapatos országos döntőjét.
Az olimpiatörténeti vetélkedőn a zsűri elnöke Csősz Imre olimpiai bronzérmes judós volt, a zsűriben pedig dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára,
Dr. Fésüs László
, a HB Megyei Sporttörténész Egylet alapító tagja, valamint Pécsi Imre, a HB Megyei Sporttörténész Egylet elnöke működött közre.
A játékvezetői feladatokat Győr Béla, a MOA Tanács tagja látta el.
A vetélkedőt nagy fölénnyel a budapesti Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola nyerte, megelőzve a zamárdi Fekete István Általános Iskola, és a harmadik helyen végzett
őcsényi Általános Iskola csapatát.

Végeredmény
1. Budapest XIV., Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola - 217 pont
2. Zamárdi, Fekete István Általános Iskola - 193 pont
3. Őcsény, Általános Iskola Őcsény - 187 pont
4. Rétság, Általános Iskola - 176 pont
5. Nagykanizsa, Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa - 171 pont
6. Hajdúböszörmény, Középkerti Általános Iskola - 170 pont
7. Homrogd, Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda - 164 pont
8. Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Gimnázium - 150 pont

 

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

ISF MEZEI FUTÓ ISKOLAI VILÁGBAJNOKSÁG
Málta, 2012. március 25-30.

Vasárnap kelt útra és szerencsésen megérkezett Máltára az ISF Mezei futó Iskolai Világbajnokság helyszínére a Magyarországot reprezentáló szombathelyi
Bolyai János Gyakorló Általános Iskola leány-, és a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium fiúcsapata.
A két együttes a tavalyi tanév országos mezei diákolimpián elért kiemelkedő eredményei alapján vívta ki a jogot, hogy részt vehessen a kétévenként
megrendezésre kerülő iskolai világbajnokságon. Idén Málta szigetén 26 ország fiataljai versengenek a VB címért és a további helyezésekért.
A csapatvezetői teendőket Szlatényi György, az MDSZ főtitkára látja el, míg a delegáció tagja Tompa Andor  
A diákok edzőtáborokkal és speciális mezei edzésekkel készültek a megmérettetésre, amely március 27-én, kedden lesz.
A versenyről, az eredményekről és az élményekről később beszámolunk!

A szombathelyi lányok:

 

A képen balról jobbra: Borsfai Dzsenifer, Cserjési Zoé, Kívés Blanka, Csébits Eszter, Altay Csilla, Mester Dóra 
Felkészítő testnevelő: Kunecz Árpád

 

A tatai fiúk:



Felső sor balról jobbra: Szabó Gábor, Bodor András, Kántor Attila, Kovács András felkészítő testnevelő
Alsó sor balról jobbra: Benedek Zsolt, Bánvölgyi Bence, Major Dávid

 

 

 

 

2012. március 23.

AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, április 13-15.

A mai nappal zárult a nevezés az Amatőr Röplabda Diákolimpia V-VI. kcs-os országos döntőre.

TUDNIVALÓK - LEÁNYOK
Alanyi jogon valamennyi megyei/budapesti I. helyezett csapat megküldte nevezését, így a leányoknál a meghívási kérelmeket nem tudjuk figyelembe venni.

TUDNIVALÓK - FIÚK
1. Két megye kivételével - Csongrád, Komárom-Esztergom - alanyi jogon valamennyi megyei/budapesti I. helyezett csapat nevezett.
2. A fennmaradó két helyre beosztásra kerül:
- Budapest (9 csapattal rendezte bajnokságát)
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Tolna megye 8-8 csapattal rendezték bajnokságukat.
A fennmaradó 1. helyre a hétfői csoportbeosztásra sorsolás előtt, a két megye közül szintén sorsolással döntjük el, melyik oktatási intézmény lesz az országos döntő résztvevője.
A skype felhasználásával bárki tanúja lehet a sorsolásnak (skype név: diaksportos).

3. Vas I. helyén (mely iskola utazási nehézségek miatt nem vállalta a debreceni utazást) Vas II. kért és kapott meghívást.

TUDNIVALÓK - ÁLTALÁNOS
1. Vannak olyan nevezési lapok, amelyek a tegnapi, ill. a mai nappal érkeztek be, és amiket a Magyar Röplabda Szövetséggel csak kedden tudok leellenőriztetni, így jogosulatlan szerepeltetés miatt még esetleg kizárás történhet.
2. Nyilvános sorsolást tartunk 2012. március 26-án (hétfőn) 10.15 órakor az MDSZ 101-es irodájában, amit skype-n az érdeklődők figyelemmel kísérhetnek.

 

 


2012. március 19.

XIV. NÉPEK TAVASZA Természetjáró Fesztivál
Teljesítménytúra
2012. március 15.

Részvételi csúcs a Népek Tavasza teljesítménytúrán.
Óriási érdeklődéssel zajlott le az idei Népek Tavasza teljesítménytúra, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács a Megyei Természetjáró Szövetséggel közösen szervezett meg Március 15-e méltó megünneplésére a Bükk-hegység legszebb túraútvonalain.

Rekordszámú, 1167 fő induló volt az iskolások körében, akik a 10 és 15 km-es távok valamelyikét teljesítették. A szervezett iskolás csoportokon felül 1108 fő vett részt a 10, 15, 30, 42 km-es távokon.

A gyönyörű napsütéses tavaszi időben már 7.45 órától érkeztek az általános- és középiskolás csoportok a Majális-parkban található Király-asztalhoz.

Elsőként az ináncsi Arany János Általános Iskola csapata regisztrált és indult el a két különböző távon. 9.45 óráig folyamatosan érkeztek a 4 megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok - 29 oktatási intézményének diákjai.

Minden szervezett iskolai csoport részére ingyenes nevezést és a borsodi vidéki iskolák utazásához hozzájárulást biztosított a Megyei Diáksport Tanács a MOB-KJSZE-11-es sikeres pályázatának köszönhetően. A túrát sikeresen teljesítők emléklapot és emblémázott kitűzőt kaptak.

A megadott szintidőt minden csapatnak sikerült teljesítenie. A beérkezéskor minden túrázót meleg teával és zsíros kenyérrel vártak a rendezők. Az előzetesen leadott igények alapján a Miskolci Vadaspark vezetői ingyenes belépést biztosítottak a közel 500 fő részére.

Az "EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012" elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat pontszerző helyszíne is volt a túra, így akik rendszeresen gyűjtik a pontokat, azok ismét gyarapíthatták gyűjteményüket.


 

Kis Virág
sportszervező
BAZ Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet
Megyei Sportszakmai Szolgáltatás Intézményegység

 

 

 

 


2012. március 14.

DARTS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
Budapest, 2012. március 10.

Budapesten, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Lila iskola, 1157 Budapest, Kavicsos köz 4.) 2012. március 10-én lezajlott a Darts Diákolimpia országos döntő. 136 játékos, 27 "település", 52 oktatási intézményéből érkeztek a versenyzők.

Köszönet minden szervezőnek, rendezőnek és a rendezésben résztvevőknek!

Reggel 9 óra. Érkeznek az első vendégek, játékosok. A rendezők az utolsó simításokat végzik a verseny helyszínén. A László Gyula Gimnázium és Általános Iskola tornatermében a látvány nem semmi. 20 dobóhely, kivetítő, dobogó a díjátadáshoz, molinók a támogatóktól, díjak szépen sorakoznak, a zsűri asztalon négy laptop üzemel és szól a hangszórókból a chelsi daggert /WDF szignál/.

Kezdődik. Zajlik az előnevezések egyeztetése, külön regisztrálnak a helyszínen nevezők, pezseg a munka. A kis csapat - Vámosi Ági, Kövesdi Andi, Piroska Roland, Végső Adri, Vámosi László és külön köszönet, Kiss Viki és Szabó Zsolt részeré is - kezei alatt izzanak a gépek! Sajnos az egyik be is adja a kulcsot.../ mármint a gép/.

A verseny érdekessége volt, hogy "idősebb" játékosaink, akik már sajnos kiöregedtek a diákolimpiából, eljöttek néhányan, és ha már itt voltak, versenyeztek is egyet. Jó volt nézni őket, számtalan bajnoki cím tulajdonosait láthattuk együtt játszani!

10 órakor, Bäckné Kremm Andrea, iskolaigazgató asszony megnyitja a versenyt. Pár szóban méltatja a versenyt és köszönti a versenyzőket. Ez után Vámosi László röviden ismerteti a játékmódokat és szabályokat. Kaptunk két különdíj felajánlást, a Darts Family és a Novoparts Kft. közösen díjazni kívánja a legnagyobb létszámban felvonuló iskolát. A másik különdíj igazi különlegesség! Bezzeg Nándor felajánlotta előző évi bajnoki nyíl készletét, a legfiatalabb korcsoport azon játékosának, aki a nap folyamán a legtöbb pontot gyűjti (highscore).
Pár perc és 20 táblánál, szinte egyszerre kezdetét veszi a küzdelem. Érdemes figyelni az arcokat. Mindenki izgul, vagy magáért, vagy társáért, barátjáért, de a szülők a nem semmi, ők mindenért...:).
Csodálatos mérkőzéseket láthattunk minden korcsoportban. Volt, aki ujjongott, ha győzni tudott, volt, akinek könnycseppek jelentek meg a szemében egy vesztes meccs után, de tehették bátran, mert mindenki sportszerű volt.
A játékosok szinte a profikat meghazudtolva, fegyelmezetten, koncentráltan viselkedtek.

14.15-kor elkezdődtek az I-II. és a III-IV. korcsoport döntői. Öröm volt távolabbról nézni. Mind a négy táblánál, természetesen az érdekeltek szurkolói tömörültek és néha tapssal, vagy egy kis bíztatással buzdították kedvencüket.

15 órakor, erre külön kialakított helyen és ceremóniával, kezdetét vette az V-VI. korcsoport döntője is. Elsőként a hölgyek, majd az urak. Mind két döntőben, két bíró - Darányi Tamás, Darányi Zoltán - és vezető bíró, Bezzeg Nándor vezette a mérkőzést. A döntők résztvevői zenére vonultak a tábla elé, a nézők kivetítőn követhették a mérkőzés menetét, állását.

15.30-kor kezdetét vette az eredményhirdetés. A díjakat átadta, Bitvay Nándor alpolgármester úr, aki röviden értékelte is a napot, továbbá Piroska Roland MDSZ UP vezető, és Vámosi Ági BDSZ UP vezető.


- Vámosi László -

 

 

 

 

 

2012. március 12.

X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Debrecen, 2012. március 30 - április 01.

A mai nap 10.30 órakor Budapesten, a Magyar Sport Házában, a Magyar Diáksport Szövetség hivatalos helyiségében nyilvános sorsolást tartottak az Amatőr Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőre.
A tizedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen azok a középiskolai tanulók vehetnek részt, akik csak iskolai keretek között kosaraznak, ill. 2009. óta a megyei/budapesti, valamint az országos szakszövetség által kiadott játékengedéllyel nem rendelkeznek.
A beérkezett nevezések ellenőrzését követően 16 leány- és 16 fiú iskolacsapat részvételével zajlik majd Debrecenben az országos döntő.
A 4x4-es csoportmérkőzések után az azonos helyezettek egyenes kiesésben rendszerben lépnek pályára a végső helyezésekért.

CSOPORTBEOSZTÁSOK

* Módosítva 2012.03.19-én!

Fiúk

Leányok

"A" csoport

 

"E" csoport

 

A/1

Nyíregyháza, Vásárhelyi

E/1

Szombathely, Bolyai

A/2

Mezőtúr, Református *

E/2

Vác, Boronkay

A/3

Pannonhalma, Bencés

E/3

Győr, Kazinczy

A/4

Várpalota, Faller

E/4

Mezőberény, Petőfi


Fiúk

Leányok

"B" csoport

 

"F" csoport

 

B/1

Budapest, Szerb

F/1

Mezőtúr, Református

B/2

Kaposvár, Gyakorló

F/2

Eger, Dobó

B/3

Szombathely, Műszaki

F/3

Debrecen, Fazekas

B/4

Eger, Neumann

F/4

Zalaegerszeg, Zrínyi


Fiúk

Leányok

"C" csoport

 

"G" csoport

 

C/1

Zalaegerszeg, Zrínyi

G/1

Budapest, Szent László

C/2

Miskolc, Fényi

G/2

Ajka, Bródy

C/3

Debrecen, Fazekas

G/3

Székesfehérvár, Ciszterci

C/4

Gyomaendrőd, Kner

G/4

Kiskunfélegyháza, Móra


Fiúk

Leányok

"D" csoport

 

"H" csoport

 

D/1

Vác, Boronkay

H/1

Nyíregyháza, Sipkay

D/2

Tata, Eötvös

H/2

Miskolc, Földes

D/3

Szekszárd, Garay

H/3

Kaposvár, Munkácsy

D/4

Kecskemét, Bányai

H/4

Szekszárd, Garay

 

 

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Dombóvár, 2012. március 10.

A Tolna Megyei Diáksport Tanács március 10-én, Dombóváron rendezte a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportos, 8 csapatos országos döntőjét.
Az olimpiatörténeti vetélkedőt nagy fölénnyel Németh Attila tanítványai - Gálos Tas Csongor, Gasztonyi Ádám, Hargitai Bálint, Terták Dániel -, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulói nyerték. A második helyen a holtversenyt eldöntendő, három-három kérdésre válaszolva, a váci "boronkaysok" végeztek, nemes és izgalmas versenyben megelőzve a dombóvári Illyés Gimnáziumot.  

VÉGEREDMÉNY
1. Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium - 187 pont


2. Vác, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium - 171 pont + 19 pont



3. Dombóvár, Illyés Gyula Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium - 171 pont + 18 pont



4. Tab, Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája - 164,5 pont


5. Pécs, Janus Pannonius Gimnázium - 163 pont

 
6. Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Gimnázium - 153 pont


7. Szombathely, Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - 152 pont


8 Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium - 122 pont

 


KÉPEK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐRŐL

 

 


2012. március 09. - 13.00 óra; 19.15 óra; március 10. - 21.20 óra; március 11. 13.40 óra, 15.05 óra

 

HÉTVÉGI DIÁKOLIMPIAI SPORTAJÁNLÓ

 

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Békéscsaba, 2012. március 09-11.

Ma Békéscsabán Szent István Egyetem Sportcsarnokában (Bajza u.)  ill. a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tornatermében (Deák u. 6.) a technikai értekezlettel, majd az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Röplabda Diákolimpia VI. korcsoportos országos döntő.  
A versenynapok végén az eredményeket közöljük.

CSOPORTBEOSZTÁS - LEÁNYOK

Csoport

Település / Iskola

Csoport

Település / Iskola

A/1

Nyíregyháza, Zay

B/1

Székesfehérvár, Tóparti

A/2

Békéscsaba, Andrássy

B/2

Kaposvár, Munkácsy

A/3

Szombathely, Kanizsai

B/3

Nyíregyháza, Vasvári

A/4

Kecskemét, Református

B/4

Budapest, Bródy

 

CSOPORTBEOSZTÁS - FIÚK

Csoport

Település / Iskola

Csoport

Település / Iskola

A/1

Sarkad, Ady - Bay

B/1

Kecskemét, Műszaki

A/2

Kazincbarcika, Surányi

B/2

Dunaújváros, Hild

A/3

Kaposvár, Noszlopy

B/3

Kaposvár, Táncsics

A/4

Kecskemét, Katona

B/4

Debrecen, Fazekas

 

VERSENYPROGRAM

Mérkőzések beosztása

2012. március 9. PÉNTEK

  SZIE csarnok SZIE csarnok SZIE csarnok
  I. pálya LÁNY II. pálya VEGYES III. pálya FIÚ

14.30

A 1-4
Nyíregyháza, Zay -
Kecskemét, Református
3-0 (75-46)

Lány   A 2-3
Békéscsaba, Andrássy - Szombathely, Kanizsai
3-0 (75-39)

A 1-4
Sarkad, Ady - Bay -
Kecskemét, Katona
0-3 (22-75)

16.00

B 1-4
Székesfehérvár, Tóparti - Budapest, Bródy
3-0 (75-45)

Fiú      A 2-3
Kazincbarcika, Surányi - Kaposvár, Noszlopy
0-3 (60-75)

B 1-4
Kecskemét, Műszaki -
Debrecen, Fazekas
3-1 (93-74)

17.30

B 2-3
Kaposvár, Munkácsy - Nyíregyháza, Vasvári
2-3 (100-102)

X

B 2-3
Dunaújváros, Hild -
Kaposvár, Táncsics
(3-0 (75-36)

 

2012. március 10. SZOMBAT

  SZIE csarnok SZIE csarnok SZIE csarnok Vásárhelyi P. Szki.

 

I. pálya LÁNY "B"

II. pálya LÁNY "A"

III. pálya FIÚ "B"

IV. pálya FIÚ "A"

08.00

B 1-2
Székesfehérvár, Tóparti - Kaposvár, Munkácsy
0-3 (58-75)

A 1-2
Nyíregyháza, Zay - Békéscsaba, Andrássy
0-3 (43-75)

B 1-2
Kecskemét, Műszaki - Dunaújváros, Hild
0-3 (39-75)

A 1-2
Sarkad, Ady - Bay - Kazincbarcika, Surányi
0-3 (36-75)

09.30

B 4-3
Budapest, Bródy - Nyíregyháza, Vasvári
1-3 (79-96)

A 4-3
Kecskemét, Református - Szombathely, Kanizsai
3-2 (100-97)

B 4-3
Debrecen, Fazekas - Kaposvár, Táncsics
3-2 (97-100)

A 4-3
Kecskemét, Katona - Kaposvár, Noszlopy
1-3 (83-96)

11.00

B 3-1
Nyíregyháza, Vasvári - Székesfehérvár, Tóparti
1-3 (88-98)

A 3-1
Szombathely, Kanizsai - Nyíregyháza, Zay
0-3 (50-75)

B 3-1
Kaposvár, Táncsics - Kecskemét, Műszaki
0-3 (36-75)

A 3-1
Kaposvár, Noszlopy - Sarkad, Ady - Bay
3-0 (75-42)

12.30

B 2-4
Kaposvár, Munkácsy - Budapest, Bródy
3-0

A 2-4
Békéscsaba, Andrássy - Kecskemét, Református
3-0 (75-44)

B 2-4
Dunaújváros, Hild - Debrecen, Fazekas
3-0 (75-28)

A 2-4
Kazincbarcika, Surányi - Kecskemét, Katona
3-1 (97-85)

15.00

KJ. Lány=BI-AII
Kaposvár, Munkácsy -
Nyíregyháza, Zay
3-1 (97-75)

KJ: Lány=AI-BII
Békéscsaba, Andrássy -
Székesfehérvár, Tóparti
2-3 (97-107)

KJ: Fiú=BI-AII
Kaposvár, Noszlopy -
Kecskemét, Műszaki
3-0 (75-56)

 

16.00

X

X

X

KJ: Fiú=AI-BII
Dunaújváros, Hild -
Kazincbarcika, Surányi
3-0 (75-51)

 

2012. március 11. VASÁRNAP

I. pálya LÁNY

II. pálya VEGYES

III. pálya FIÚ

08.30

7-8. helyért
Szombathely, Kanizsai -
Budapest, Bródy
1-3 (93-100)

Lány 5-6. helyért
Kecskemét, Református -
Nyíregyháza, Vasvári
0-3 (51-75)

7-8. helyért
Sarkad, Ady - Bay -
Kaposvár, Táncsics
1-3 (67-94)

10.00

1-2. helyért
Székesfehérvár, Tóparti -
Kaposvár, Munkácsy
3-1 (100-82)

Lány 3-4. helyért
Békéscsaba, Andrássy -
Nyíregyháza, Zay
3-0 (75-41)

5-6. helyért
Kecskemét, Katona -
Debrecen, Fazekas
3-0 (75-58)

11.30

X

Fiú 3-4. helyért
Kecskemét, Műszaki -
Kazincbarcika, Surányi
3-1 (101-91)

1-2. helyért
Kaposvár, Noszlopy -
Dunaújváros, Hild
2-3 (107-108)

Eredményhirdetés az utolsó meccs után

 

Az időrend csak tájékoztató jellegű.
A versenynapok első mérkőzése a megadott időpontban, amennyiben a mérkőzések a vártnál hamarabb/később fejeződnek be,
úgy a következő mérkőzés kezdése is hamarabb/később lesz.
(20 perces szabály).

 

 

 

 

* * * * *

 

DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
Dombóvár, 2012. március 10.

Szombaton Dombóvárott, a Városi Könyvtár Nagytermében 11.00 órától kerül sor a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjére.
Az előversenyeken 47 iskolacsapat vetélkedését követően a legjobban felkészült 8 iskolacsapat mér össze tudását a magyar olimpiatörténeti felkészültségéből.
Az országos döntőn dr. Kovács Antal judós olimpia bajnok látja el a zsűrielnöki feladatokat, míg a zsűri tagja között ott lesz dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára, Ruip László, ny. testnevelő, Heim Attila, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia ösztöndíjasa, míg játékvezetőként Győr Béla, a MOA Tanács tagja működik közre.  

 

* * * * *

 

ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA I. és II. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ - ÉLŐ INTERNETES KÖZVETÍTÉS
Székesfehérvár, 2012. március 10.

Székesfehérvár ad otthont a legfiatalabb tanulók úszó diákolimpiai versenyének. A székesfehérvári Csitáry G. Emil Fedettuszodában a megyei/budapesti döntőkön jogot szerzett kisdiákok mérik össze tudásukat gyors-, hát- és mellúszásban.
Az egyéni versenyek mellett a II. korcsoportosoknál leányok és fiúk részére 4x50 méteres gyorsváltóban is hirdetnek diákolimpiai bajnok.

Az országos döntőről élő internetes közvetítés adunk!
A székesfehérvári esemény szponzora az F-Secure magyarországi képviselője, a 2F 2000 Kft., mely a közvetítés támogatása mellett az országos döntő I-VI. helyezett versenyzőinek számítógépre, mobiltelefonra telepíthető 6 hónapos védelmi programlicencet ad át.



Az I. korcsoport versenyét 10.50 órától kb. 12.30 óráig közvetítjük.
A II. korcsoport versenyét 13.50 órától kb. 15.30 óráig közvetítjük.       

 

* * * * *


DARTS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
Budapest, 2012. március 10.



Budapesten, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola (Lila iskola, 1157 Budapest, Kavicsos köz 4.) sportcsarnokában rendezi meg a Magyar Darts Szövetség a diákolimpia országos döntőt.

 

 

 

 

 

Valamennyi diákolimpia eseményre a Rendezők szeretettel várják a szurkolókat, az érdeklődőket!

 

 


2012. március 07.

SZELLEMI DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐK
Kaposvár és Budapest, 2012. március 04.

Kaposvárott a II. Rákóczi Ferenc Tagiskolában, Budapesten a Sportszékház Kapcsos Lajosné termében találkoztak a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoportos országos elődöntő csapatainak résztvevői.
A somogyi megyeszékhelyen 10, míg a fővárosban 12 iskolacsapat kiválóan felkészített és felkészült tagjai mutatták be prezentációjukat és válaszoltak a tíz feladatsorból álló kérdéskörre.
Úgy mint a középiskolások, az alapfokú oktatási intézmények tanulói is 2 perces bemutató anyaggal készültek megyéjük, településük olimpikonjából.
Kaposvárott dr. Hammerl László sportlövő, míg Budapesten Németh Ferenc öttusa olimpiai bajnok látta el a zsűrielnöki feladatokat, és nagy örömmel állt rendelkezésre, amikor a tanulók közös fotózásra kérték fel őket a vetélkedő végén.
A két elődöntő I-II. helyezettjei automatikusan bejutottak a debreceni országos döntő résztvevői közé, míg a további négy csapat pontszáma alapján juthatott el a "cívisvárosba".  
A kaposvári elődöntőből 3, míg a budapesti elődöntőből 5 csapat résztvevője a március 24-ei, a Hajdúság fővárosában lebonyolításra kerülő, izgalmasnak ígérkező országos döntőnek.

 

VÉGEREDMÉNY - KAPOSVÁR
1. Őcsény, Általános Iskola Őcsény - 135 pont
2. Zamárdi, Fekete István Általános Iskola - 128 pont
3. Nagykanizsa, Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa - 127 pont

4. Pécs, Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - 112 pont
5. Kaposvár, Kodály Zoltán Ének-zenei Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskola - 111 pont
6. Ballószög, Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda Kossuth Lajos Általános Iskola Intézményegység 5. - 97 pont
7. Dombóvár, Illyés Gyula Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium - 85 pont
8. Komárom, Petőfi Sándor Általános Iskola - 67 pont
9. Rábacsécsény, Kisfaludy Károly ÁMK Rábacsécsény Tagiskolája - 59 pont
10. Soponya, Gróf Zichy János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - 49 pont

 

VÉGEREDMÉNY - BUDAPEST
1. Budapest XIV., Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola - 153 pont
2. Rétság, Általános Iskola - 144 pont
3. Hajdúböszörmény, Középkerti Általános Iskola - 137 pont
4. Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Gimnázium - 120 pont
5. Homrogd, Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda - 117 pont

6. Püspökhatvan, Közös Fenntartású Püspökhatvan-Galgagyörk-Penc Általános Iskola - 109 pont
7. Kartal, Könyves Kálmán Általános Iskola - 105 pont
8. Nyírkarász, Váci Mihály Általános Iskola Óvoda - 101 pont
9. Budapest XIV., Dr. Mező Ferenc Általános Iskola - 91 pont
10. Debrecen, Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - 82 pont
11. Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda - 69 pont
12. Gyula, Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény - 39 pont

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 


GRUNDBIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA I-II. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ
A LEÁNYOKNÁL ÉS A FIÚKNÁL IS DIÁKOLIMPIAI BAJNOK A
MISKOLCI SZENT IMRE RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KISBOLDOGASSZONY ÓVODA CSAPATA
Budapest, 2012. március 03.

Budapesten, a Láng Sportcsarnok adott otthont 2012. március 03-án azoknak a kisiskolásoknak, akik a Magyar Diáksport Szövetség alsó tagozatosok számára meghirdetett küzdősportjában, a Grundbirkózó Diákolimpia I-II. korcsoportos országos döntőjében szerepeltek.
A versenyzőket és az őket elkísérő, jelentős számú szülői szurkolósereget Varga András, a Budapesti Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja köszöntötte, majd nyitotta meg az országos döntőt.
Az ünnepélyes megnyitón Bakos Bálint, a budapesti Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanulója mondta el az olimpiai eskü szövegét, melyet több mint 200 diákolimpikon ismételt meg, megfogadva, hogy iskoláját képviselve a tőle telhető lehető legjobban, a fair play szabályát betartva küzd meg ellenfelével.
Németh Csenge, a szintén "kazinczys" tanuló szólóénekét, majd Hetényi Bernadett fitness bemutatóját követően Pinnyey Richárd, a Budapesti Diáksport Szövetség főtitkára is sikeres versenyzést kívánt a kisdiákoknak. Németi László úr, a versenybizottság elnöke vette át a szót, és ismertette, hogy a küzdőköröknél egy-egy birkózó olimpiai bajnokról - Hegedűs Csaba, Weisz Richárd, Polyák Imre, Kozma István - elnevezett körbe lépve, a nagy elődök előtt versenyezhetnek a diákok. Ám mielőtt a testi erőé, ügyességé lett volna főszerep, előtte az elme pallérozottságát lehetett tesztelni olimpiatörténeti kérdésekre válaszolva.
A birkózó olimpiai kérdésekre adott jó feleletek után a grundbirkózásé lett a főszerep, megkezdődtek a csoportküzdelmek, majd közel öt órai izgalom után a helyosztókat követően gazdára találtak a diákolimpiai érmek, oklevelek, és a bajnokoknak járó babérkoszorúk is.
A díjátadáson megjelent, és a díjakat átadta Varga András, és Lipcsei Attila, az F-Secure magyarországi képviseletének, a 2F 200 Kft ügyvezetője. A csapatok egy-egy Budapesti Birkózó Egyesület által felajánlott kupát továbbá a dobogós csapatok a Budapesti Diáksport Szövetségtől kapott serleget vehették át. Valamennyi résztvevő fél éves számítógépre és mobiltelefonra feltelepíthető programlicencet és a Geopen Könyvkiadótól egy könyvet kapott. A felkészítő tanárok munkáját a Nemzeti Sportszövetség felajánlásában egy szakmai könyvvel ismerték el.
Némethi László úrnak, a versenybizottság elnökének záró szavai szerint az utóbbi évek legszínvonalasabb küzdelmeit követően alakult ki a végeredmény, és a támogatóknak köszönhetően ajándékokkal is tudtak kedveskedni a versenyzőknek, felkészítőiknek.


VÉGEREDMÉNY - LEÁNYOK

1. Miskolc, Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda




2. Onga, Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény



3. Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola



4. Egerág, Pécsi Kistérségi Óvoda és Általános Iskola Egerági tagiskolája



5. Földes, Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ



6. Bakonycsernye, Bakonycsernyei Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény



7. Kozármisleny, Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola




8. Budapest XXI., Budapest Csepel Önkormányzata Nagy Imre Általános Művelődési Központ



VÉGEREDMÉNY - FIÚK
1. Miskolc, Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda




2. Onga, Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény



3. Budapest XX., Gyulai István Általános Iskola



4. Szombathely, Zrínyi Ilona Általános Iskola



5. Budapest XXI., Kazinczy Ferenc Általános Iskola



6. Püspökladány, Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat




7. Pécs, Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény



8. Nagyszénás, Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda

 

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////



XIV. NÉPEK TAVASZA Természetjáró Fesztivál
Teljesítménytúra
2012. március 15.



Csúcsnevezés a Népek Tavasza teljesítménytúrára

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács a Megyei Természetjáró Szövetséggel közösen szervezi Március 15-e méltó megünneplésére a Bükk-hegység legszebb túraútvonalain a teljesítménytúrát.

A Diáksport Tanács a régió iskoláiba küldte el a kiírást. Az iskolai csapatok 10 és 15 km-es táv megtételére jelentkezhettek. Az előzetes nevezési határidőig Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentkeztek iskolai csoportok.

A hagyományos rendezvényre csúcsnevezés érkezett, hiszen 1300 fő regisztrálását küldték meg előzetesen az oktatási intézmények.

A Király-asztaltól induló túrákra március 15-én reggel 8.00 órától lehet jelentkezni a nevezési pultoknál.

A túráról visszaérkezőket meleg tea és zsíros kenyér várja.

Az "EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012" elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat pontszerző helyszíne.

A Természetjáró Fesztivál a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Erőforrási Minisztérium támogatásával valósul meg.
Projektszám: MOB-KJSZE-11

 

Népek Tavasza - Kiírás (pdf)

 

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 


A SZENTENDREI SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM PROGRAMJA
A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL
2012. MÁJUS 01-ÉN

I. SKANZEN MEZEI FUTÓVERSENY

I. MAGYAR NEMZETI MÉTABAJNOKSÁG

 

MOZDULJ RÁ!

Idén május elseje a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban nemcsak az Alkotónap, hanem a IV. Falusi Olimpia jegyében is telik.
Az olimpia szele 12 évvel ezelőtt a szentendrei Skanzent is megérintette, így már negyedszerre kerül sor a Falusi Olimpiára, aminek újdonsága, hogy idén meghirdetik az I. Magyar Nemzeti Métabajnokságot.
Év végén a Múzeum egy nem mindennapi sportesemény házigazdája lesz, hiszen a novemberi Mezei futó Országos bajnokságot követően decemberben lebonyolítják a Mezei futó Európa bajnokságot. Ehhez kapcsolódóan az I. Skanzen Mezei Futóverseny sportolói ezt a pályát is tesztelik majd. A "családmozgató" helyszíneken kicsik és nagyok, osztályok és családok, baráti társaságok és munkahelyi közösségek egyaránt próbára tehetik ügyességüket ezen a napon.
Egyéb információ és nevezési lap: www.skanzen.hu (falusi.olimpia@gmail.com, 06/30-934-4518)
A nevezési lapok beérkezési határideje: 2012. március 30.

 

Eredményes felkészülést és versenyzést kívánunk!
Szentendrei Skanzen - Magyar Diáksport Szövetség

 

I. Magyar Nemzeti Métabajnokság - Kiírás (pdf)

I. Magyar Nemzeti Métabajnokság - Nevezési lap (doc)

Métabajáték - Játékszabály (pdf)


* * *

I. Skanzen Mezei Futóverseny - Kiírás (pdf)

I. Skanzen Mezei Futóverseny - Egyéni nevezési lap (doc)

I. Skanzen Mezei Futóverseny - Csapat nevezési lap (doc)

 

 

* * *

Az Alkotónapi fesztivált megelőzően a Szabadtéri Néprajzi Múzeum minden évben egy-egy témára összpontosítva hirdeti meg irodalmi-képzőművészeti pályázatát. Az idei Alkotónap címe: Mozdulj rá! Az irodalmi művekből kiragadott átváltozások, sportoló állatok, a paraszti élet mozgásai egyaránt alkotásra késztethetik a 6-18 éves fiatalokat. Pályázni lehet olyan síkbeli - legfeljebb A/3-as méretű - vagy térbeli - legfeljebb 20 x 30x 20 cm kiterjedésű - munkával, amelyhez tetszésük szerint felhasználnak különféle anyagokat és technikákat. A pályázat díjátadójára az Alkotónapon, 2012. május 1-jén, kedden, 11 órakor kerül sor a pályaművekből rendezett kiállítás megnyitóján.

Egyéb információ, nevezési lap és olvasmány-ötlet: www.skanzen.hu (khfili@sznm.hu, Kustánné Hegyi Füstös Ilona: 06/30-748-8550).

Beküldési cím: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001 Szentendre, Pf. 63.
A pályázat beküldési határideje: 2012. április 13.

Maradandó irodalmi élményeket és termékeny alkotókedvet kívánunk!

 

 



HÍREK - Archívum

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika